Egy templom felépítése vagy egy régi templom felújítása mindig különleges esemény, amely a lehetséges üzenetek legjobbját hordozza. Ez így volt mindig, ám különösen igaz ma, a 21. század ezen évtizedeiben egy önmagával meghasonlott világban, egy iránytű nélküli időben. Mert tetszik vagy sem, erről van szó. És mivel ez a helyzet, erről kell beszélni nyíltan, egyenesen, őszintén.

A nyelv azért van, hogy kimondjuk a dolgokat, hogy nevén nevezzük őket, és természetesen arra is alkalmas, hogy általa elhallgassunk, vagy a nyelv által elrejtsünk valamit, netalán mellébeszéljünk. Ám nekünk egyenesen kell beszélnünk: érvelni, ha szükséges, megvédeni azt az álláspontot, azt az értékrendet, amelyre egy egész kultúrát, hitet, egy civilizációt lehetett építeni.

Ez az üzenet augusztus 21-én még inkább időszerű, hiszen éppen az államalapítás ünnepe után vagyunk, amely a nyugati kereszténység felvételének ünnepe is egyben, és amely Magyarországot több mint ezer évvel ezelőtt, a magyar nemzetet azóta is a nyugati kereszténységhez, az európai civilizációhoz kapcsolta.

Ma óriási változásokat látunk, tapasztalunk. Bármerre nézünk, gyakran azzal találjuk szembe magunkat, hogy az általunk leginkább ismert értékeket, a szívünkhöz legközelebb álló keresztény kultúrát és annak gyökereit megkérdőjelezik, relativizálják, mi több, újabban eltörlésre javasolják. Helyére az élj a mának jelszó kerül, ami természetszerűen nélkülözi mind a transzcendenciát, mind a metafizikát, nélkülözi a logoszt, nélkülözi az isteni rendet, és nem szívesen néz sem előre, sem hátra.

Azok a társadalmak, amelyek lemondtak a szent időről a teljes profán idő javára, eltévedni látszanak a történelemben, előbb-utóbb megtagadják a múltat, eltörlik azt is, és ez által fölszámolják egy közösség, egy nép, egy nemzet láthatatlan, ám annál fontosabb szellemi gyökereit. És ezt követően lemondanak a szent térről is, átadják a helyét valami másnak, lerombolják vagy átalakítják, profán teret képeznek belőle, mert az a meggyőződésük, hogy sem a szent térre, sem szent időre nincs szüksége a mai embernek.

Minden eddigi ilyen próbálkozás kudarcot vallott, és minden hasonló építmény, amely nélkülözi a szent teret és időt, összeomlott.

Mi ma bizakodóak tudunk lenni, mert itt mifelénk ma is épülnek új templomok, ma is öntenek harangot, és ma is szentelnek fel templomokat. Azt látjuk, hogy a régit itt felénk nem feladják, nem lebontják, hanem felújítják és mindenekelőtt liturgikus célt szolgálva használják. Ezért mi bizakodóak vagyunk, és bátran bátorítva mondom én magam is: ott, ahol új templom épül, ott, ahol a régi templomot felújítják, ott, ahol helye van az újnak a régi mellett, ott, ahol a holnapot a tegnapi napra építik, és ott, ahol a vékony gyökerek, a hajszálerek életben maradnak, ott erős közösség él, amely képes megmaradni, képes újat teremteni, képes tervezni és építkezni.

Ez a mai nap is ezt bizonyítja, és még bizonyosságtétele valaminek. Az összefogás erejének. Európai uniós alapokból újult fel ez a templom, és ez így van rendjén, ám amikor fogytán volt a pénz, akkor volt, akire támaszkodni, volt, akihez fordulni, és ezt már nem először tapasztaljuk meg. A román kormány kiegészítette a költségvetést, ami természetes, hiszen a mi adóinkról van szó. De a magyar kormány segítsége akkor jött, amikor ismét fogytán volt a pénz, köszönet érte, ezt már sokszor megtapasztaltuk az elmúlt években. Köszönet tehát mindazoknak, akik segítették ennek a nagyszerű tervnek a megvalósulását!

Megtapasztaltuk számtalanszor, és ez ismét bizakodásra ad okot, hogy amikor egymást segítjük, amikor összefogunk, amikor a közös értékek és a közös célok mozgatnak meg bennünket, igen, olyankor sikeresek tudunk lenni.

Becsüljük meg az összefogást, erősítsük meg az önbizalmunkat és az egymásba vetett bizalmat, és akkor lesz, amire büszkéknek lennünk, mert minden nehézség és kihívás mellett és ellenére a mi közösségünk képes lesz magának jövőt építeni. És ennek a jövőnek része lesz a templom is, része a múlt és természetesen része lesz mindaz, amit a következő nemzedékek teremtenek.