Engedjék meg, hogy mindenekelőtt megköszönjem a polgármester úrnak, hogy itt van velünk, és engedjék meg, hogy bevezetőben megköszönjem Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciucă miniszterelnöknek március 15-re megfogalmazott üzenetét. Két fontos üzenetről van szó.

Tisztelt máramarosszigetiek!

Ma a szabadságot ünnepeljük. A magyar szabadságharc kitörésének 174. évfordulóját. Megemlékezünk és ünnepeljük a forradalom és szabadságharc hőseit és az ő tetteiket, felidézzük az emléküket, belépünk a történelembe és annak máig tartó tanulságait is összegezzük.

Hölgyeim és uraim!

1848 fordulópont a magyar nemzet sorsában, határkő múlt és jövő között: szakítás az elnyomással és cselekvés azért, hogy a szabadság ne csak álom maradjon, hanem valósággá váljon.

Ahogy akkor természetesnek tűnt, úgy ma is természetes: az ember természeti állapota a szabadság. És a szabadság feltételezi a testvériséget, mert az emberek csak együtt lehetnek szabadok. A közösségek csak együtt élhetnek szabadon, együtt és nem egymás ellenében.

Jó példa erre Petőfi, Kossuth, Széchenyi és Batthyányi. Annyi mindenről mást gondoltak, és olyan kevés dologban értettek egyet, hogy azt felsorolni is nehéz lenne egyrészt, másrészt az egyetértés dolgaiban egyetlen szóval meg tudjuk fogalmazni, hogy mi az.

A szabadságharc mégis egy táborba vezette őket. A szabadság szeretete, az elnyomás elutasítása, a nemzet szabadságáért vívott nemes harc képes volt felülírni az összes egyéb vitás kérdést.

A szabadság a testvériség mellett még feltételezi az egyenlőséget is. Az egyenlő elbírálást, a törvény előtti egyenlőséget, az egyenlő esélyt a szabad élethez. És mindezek előfeltétele az emberi méltóság sérthetetlensége, az emberi méltóság szentsége.

Kedves barátaim!

Ezek voltak a 18. és 19. század szabadságharcainak alapeszméi és értékei.

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek az eszmék semmit sem veszítettek időszerűségükből. Ma is világítótoronyként magasodnak a népek és nemzetek előtt. A szabadság szeretete nem múlik el, sohasem kerülhet múzeumba. A történelem nem ért és nem ér véget!

A szomszédban véres háború dúl. Oroszország fittyet hányva a nemzetközi jogra, a számtalan nemzetközi megállapodásra, az alapvető erkölcsi normákra és jóérzésre lerohanta Ukrajnát.

Az egyik oldalon ott vannak az elnyomók, akik az érvek, a ráció, a meggyőzés helyett a fegyvereket választották. Az élet helyett a halált, a jólét helyett a nyomorúságot, az építkezés helyett a rombolást, a szabadság helyett az elnyomást.

Másik oldalon ott állnak azok az ukrán polgárok, akik a szabadságot, az egyén és a közösség szabadságát választották és ezért vállalják a halált. A harcot az elnyomókkal szemben, az ellenállást, a küzdelmet, mert hisznek abban, hogy egyetlen népnek sem szabhatja meg egy másik nép, hogy milyen életformát válasszon, milyen utat kövessen.

Egyetlen nép sem jogosult arra, de egyetlenegy sem, hogy egy másik népet megfosszon a szabadságától. És egyetlen, de egyetlen állam sem kapott arra felhatalmazást, hogy egy másik állam létére törjön, területeit elfoglalja és polgári lakosságát legyilkolja vagy elűzze otthonról.

A szomszédban zajló háború elől százezrek keresnek menedéket errefelé, keresik a reményt, a kiutat és mentik az életüket. Nők és gyerekek, szegények és gazdagok együtt menekülnek és együtt hisznek abban, hogy előbb vagy utóbb visszatérhetnek szülőföldjükre.

Amikor béke van, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a történelemből ismert háború már nem térhet vissza, lezárt dolog. A minap orosz rakétákkal lőtték Ivano-Frankivszket. Ez a település közelebb van ide, mint Kolozsvár, de Kijev sincs sokkal messzebb, mint Bukarest.

Hölgyeim és uraim!

Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a szabadság mennyire törékeny dolog. Ilyenkor látjuk és érezzük, hogy a szabadságért nemcsak állandóan meg kell harcolni, de meg kell tudni őrizni, óvni kell, védeni ezt a törékeny, de ugyanakkor búvópatakként élő eszmét.

Ma azt látjuk és szinte a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy az emberi történelem minden tekintetben ismétli önmagát. Nem tud letérni a véres útról, s bár több évtizedes nyugalmat és fejlődést biztosított a térségben élő népek egymást követő nemzedékeinek, most mégis ismét veszélybe sodorja mindezt egy gyilkos, egy elvetemült férfi, aki képes egymagában háborút indítani.

Ma azt kell tapasztalnunk, hogy az emberi természet semmit sem változott. Talán ideig-óráig jobban tudja álcázni önmagát, mint a múltban, de keserűen látjuk, hogy ismét felszínre tör, eluralkodik az elnyomás vágya, a leigázás ösztöne, a gyilkolás, a pusztítás ördögi késztetése.

És azt is látjuk, tisztelt szabadságszerető barátaim, hogy az emberi természetből nem lehet kiirtani a szabadság utáni olthatatlan vágyat, nem fogadja el a méltánytalanságot, az elnyomást. Az emberben lankadatlanul él az a legnemesebb vágy és érték, ami isteni természetű: méltóságban szabadon élni. Az élet igenlése a pusztítással szemben.

Ma Ukrajna polgárai szabadságharcot vívnak! Ahogy szabadságharcot vívtak ezelőtt 174 esztendővel a márciusi ifjak.

Minden szabadságszerető ember ma mellettük áll. A szabadság oldalán áll. Szemben áll az agresszorral, szemben az orosz invázióval. Mi magunk is így teszünk. Ma ez az egyetlen helyes magatartás.

Mi már megtanultuk a történelemből, hogy keletről soha nem jött sem biztonság, sem jólét, sem szabadság. Mi kelet-európaiak az oroszoktól soha nem kaptunk szabadságot. Mi magyarok az oroszoktól sem 1848-ban, sem 1956-ban, sem később nem kaptunk szabadságot.

Azt is megtanultuk az elmúlt több mint 100 év történelméből, hogy egy nemzeti kisebbség minden háborúból csakis vesztesként kerül ki. A háborúnak amúgy sincsenek nyertesei.

Ma a szabadságharc kitörését ünnepeljük, de rögtön eszünkbe jut annak bukása. A szabadságharc leverésében kulcsszerepet játszott az orosz cári hadsereg. A mai háborús propaganda retorikájával élve így mondanánk: a rendháborító, terrorista cselekedetre vetemedett Petőfi Sándort a fehéregyházi mezőn ártalmatlanította az orosz cári felszabadító sereg egyik hős katonája. Hogy hangzik ez, vagy hogy hangzana?

Kedves barátaim!

Szólnunk kell a mi közösségünkről is.

Itt az idő – írta Petőfi Sándor a Nemzeti dalban. Ez a megállapítás igaz 2022 tavaszán is.

Bár nem a mi szabadságunk került veszélybe, de tudjuk, hogy ma Ukrajna szabadságharcosai védik a tőlük nyugatra élő nemzeteket – bennünket is.

Itt az idő, az összefogás ideje, most jobban, mint bármikor. Itt az idő, hogy kiálljunk egymásért és egymás mellett: ukránokért, kárpátaljai magyarokért, románokért, a háborútól szenvedő minden egyes polgárért.

Közösségünk szabadsága ma nincs veszélyben. Feladatunk az, hogy megvédjük a közösségünk biztonságát, megvédjük azt a szabadságot, ami nélkül nincs, nem lehet emberhez méltó élet.

Az erdélyi magyar emberek jóvoltából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megerősödött a legutóbbi választásokon. A magyar közösség eltökéltségének és támogatásának köszönhetően a Szövetség jelenleg a kormány tagja. Nagyobb ma a befolyásunk az ország ügyeire, mint amikor legutóbb, a járvány előtt ünnepelhettünk ilyen nagy számban országszerte március 15-én, három évvel ezelőtt.

Nem tétlenkedtünk a választás óta eltelt szűk 15 hónapban. Olyan fejlesztési programot indítottunk el, amilyet rég nem látott az ország: általa erősebbek lesznek a településeink, jobb életkörülményeket teremtünk az ott élő polgároknak.

És közben sorra kapják vissza közösségi szimbólumaikat a magyarok lakta falvak és városok.

Messze van még az út vége, de a kezdet akkor is erős és akkor is büszkeséggel kell hogy eltöltsön bennünket, ha tudjuk, hogy a rendszerváltás óta még nem volt olyan koalíció, ami leszolgálta volna a négyéves ciklust.

Komoly feladatok előtt állunk.

Az, hogy hány magyar embert tartanak nyilván Romániában, a következő tíz évben meg fogja határozni közösségünk helyzetét. Akkora lesz a súlyunk, ahányan vállaljuk etnikai, anyanyelvi és felekezeti identitásunkat, ahányan vállaljuk magyarságunkat. Ennek is most van itt az ideje, nem lesz másik népszámlálás egy évtizeden keresztül. Ezért minden erdélyi magyar embert arra kérek, vegyen részt a népszámláláson. Mutassuk meg, mennyien vagyunk! Mutassuk meg, hogy erős közösség vagyunk!

Az elmúlt 12 évben közösségünk mellett állt a magyar kormány. Két hét múlva fontos döntés előtt állunk: a választás tétje nem kevesebb, mint hogy a mostani kormány folytassa, folytathassa munkáját Magyarország élén. Itt az idő tehát, hogy kinyilvánítsuk akaratunkat. Azt kérem mindenkitől, éljen a szavazati jogával.

Kedves barátaim!

A szomszédunkban zajló háború nem egyszerűen rányomja bélyegét, de meg is határozza a mai ünnepünket is.

Nem tudjuk, hogy mennyi ideig fog tartani ez a háború. Lehet, hogy hetekig, lehet, hogy hónapokig el fog húzódni. Ezért nekünk föl kell készülnünk egyrészt a menekültek fogadására, ahogy tettük az elmúlt hetekben, és köszönet ezért mindenkinek, másrészt ügyelni arra, hogy a mi közösségünk ne legyen sem a háborús pszichózisnak, sem a háborús propagandának az áldozata.

És erre kérek mindenkit, arra biztatok mindenkit, hogy amennyiben lehetséges, megőrizve nyugalmunkat, előre tekintsünk és próbáljuk megtenni mindazt mindenki a maga helyén, amit megtehetünk.

Mi a magunk helyén azért fogunk dolgozni, hogy megőrizzük az ország polgárainak a biztonságát. Azért dolgozunk, hogy megőrizzük a békét, a szabadságunkat.

A globális Nyugatnak ma egységesnek kell maradnia. Csak így van esély arra, hogy megállítsuk Oroszországot, hogy véget vessen Putyin elnök háborús ámokfutásának, az értelmetlen vérontásnak. Utána ráérünk megbeszélni mindazokat a dolgokat, amelyekben másképpen gondolkodunk.

A szolidaritás és saját szabadságunk tisztelete azt kívánja, hogy most, ezekben a nehéz napokban, hetekben a segítségnyújtás legyen a legfőbb teendőnk.

Ebben a nagy bajban, ebben a nehéz helyzetben mégis optimista vagyok. Láttam és láttuk, hogyan reagált közösségünk elsöprő többsége, és ez a szolidaritás példamutató.

Láttuk és tapasztaljuk, hogy az emberek szabadságvágya megtörhetetlen. És a történelemből tudjuk, hogy az elnyomó sohasem győzhet, az elnyomó mindig veszíteni fog.

Ezért mondjuk bátran és büszkén: éljenek a márciusi ifjak, éljen a mi szabadságszerető közösségünk!