RMDSZ: településeken kívül is legyen biztonságban az emberi élet

RMDSZ: településeken kívül is legyen biztonságban az emberi élet

Külterületekre is kiterjesztené az RMDSZ a veszélyes medvék azonnali eltávolítására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet előírásait a jogszabály parlamenti megerősítése során – erre dolgoztak ki módosító javaslatot a Szövetség képviselőházi frakciójának tagjai, amelyet ma délelőtt megszavaztak az alsóház mezőgazdasági szakbizottságában.

Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a mezőgazdasági bizottság alelnöke a szavazást követően kiemelte, hogy az RMDSZ-frakció szakpolitikusai egyeztettek Tánczos Barna környezetvédelmi miniszterrel a módosításokról, a sürgősségi kormányrendelet ugyanis csak az első lépés volt a veszélyes medvék eltávolítására. „A sürgősségi kormányrendelet nem elégséges a medvekérdés rendezése érdekében. Annak előírásai csak a településekre bejáró medvék elűzésére, elszállítására, illetve kilövésére vonatkoznak. A legtöbb támadás azonban a településeken kívül történik, esztenákon, ahol bár jelentős károkat okoz a nagyvad, mégsem lehet azonnal, törvényesen közbelépni” – magyarázta Magyar Lóránd. A Szövetség mezőgazdasági szakpolitikusa kijelentette: „nekünk az a kötelességünk, hogy megteremtsük a jogi keretet ahhoz, hogy az emberi élet mindenütt biztonságban legyen. Éppen ezért egy olyan módosító javaslatot dolgoztunk ki, amely lehetővé teszi az azonnali beavatkozást kültelkeken is”.

Könczei Csaba, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője a mezőgazdasági bizottság tagja elmondta, hogy külterületeken 24 órát fog tartani egy beavatkozás. Ha ez alatt nem tudják befogni vagy kilőni a veszélyes medvét, akkor lezártnak tekintik a beavatkozást. „Meg kell védenünk az emberi életet függetlenül attól, hogy a településen vagy a település kataszteri határain kívül kerül veszélybe. A medve és ember találkozása számos tragédiát okozott már az elmúlt időszakban, halálesetek, súlyos sérülések írhatók a nagyvadak számlájára, ahogy a gazdasági javakat és jószágokat ért kár is jelentős összegre rúg. A medvék hagyományos életterükből egymást kiszorítva az ember által lakott településeken és művelt területeken egyre nagyobb számban fordulnak elő. Erre kell megoldást adnunk, hisz ezt várja el a lakosság, amely joggal retteg, ahányszor kell kimennie a szántóföldre, kaszálóra vagy kirándulni menne a természetbe” – fogalmazott Könczei Csaba, majd hangsúlyozta: az RMDSZ környezetvédelmi minisztere, Tánczos Barna megtette az első lépést, megteremtette a lehetőséget az azonnali beavatkozásokra.

Az emberi élet és biztonság, illetve a termés és haszonállat-állomány védelme csak felelős szakpolitikák révén egyeztethető össze a barnamedve-populáció védelmével, utóbbi pedig nem történhet az társadalom biztonságának a rovására” – jelentette ki Könczei Csaba.

Az RMDSZ parlamenti képviselői által kezdeményezett módosítást ma délelőtt elfogadta az alsóház mezőgazdasági szakbizottsága, ezt követően terjesztik a többi illetékes bizottság elé, majd bocsátják plénumi szavazásra.

kapcsolódó

Hírlevél