Tánczos Barna: indul a háztartási gépek roncsprogramjának újabb kiadása

Tánczos Barna: indul a háztartási gépek roncsprogramjának újabb kiadása

„Indul a Háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása. A lakosság mától a hűtők, fagyasztóládák, mosó- és mosogatóképek vásárlására igényelhet értékjegyet. A nagy áramfogyasztású háztartási gépek új, energiatakarékosabb eszközökre való lecserélése jelentős energiamegtakarítást jelent a háztartások számára, éppen ezért idén száz millió lejt különítettünk el a programra. Ugyanakkor fontos, hogy csak azok igényeljenek értékjegyet, akik valóban felhasználják azt, hiszen ellenkező esetben másoktól veszik el a lehetőséget a programban való részvételtől” – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

A háztartási gépek roncsprogramjának téli kiadása három szakaszban zajlik.

Az I. szakasz december 5-én, reggel 10 órakor indult, és december 9-ig, vagy a támogatási keret kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban mosógépekre, mosogatóképekre és hűtőszekrényekre, fagyasztóládákra lehet értékjegyeket lefoglalni. A támogatási keret 25 millió lej.

A II. szakasz december 12-én, 10 órakor indul, és december 16-ig, vagy a támogatási összeg kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban laptopokra és táblagépekre lehet értékjegyet lefoglalni. A támogatási keret 10 millió lej.

A III. szakasz december 19-én, reggel 10 órakor indul, és december 23-áig, vagy a támogatási keret kimerüléséig tart. Ebben a szakaszban légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet értékjegyet igényelni. A támogatási keret 15 millió lej.

Mosó- és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztóládák, ruhaszárító gépek lecserélésére 400 lejes értékjegy, porszívókra 200 lejes értékjegy, laptopokra 500 lejes utalvány, táblagépekre pedig 300 lejes értékjegy jár.

Az értékjegyeket a Környezetvédelmi Alap internetes felületén lehet igényelni, és a jóváhagyás után egy hét alatt lehet beváltani azokat a programban részt vevő kereskedőknél. Azok, akik nyáron igényeltek értékjegyet, de nem használták fel azt, most nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre.

kapcsolódó

Hírlevél