Háromszéki állásfoglalás Horváth Anna mellett

Háromszéki állásfoglalás Horváth Anna mellett

Megdöbbenéssel és felháborodással vettük tudomásul Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármesterének ügyében hozott ítéletet. Horváth Anna ügye egyértelműen bizonyítja: Románia nem jogállam! Szemmel láthatóan karaktergyilkosság történt.

Romániában ma a kettős mérce alkalmazása minden területen lehetséges: a magyar közösségi vezetők, közéleti szerepvállalók elgáncsolása, perbe fogása mind annak a jele, hogy minket, magyarokat el akarnak hallgattatni, vesztünket kívánják. Sőt, tesznek is érte. Csak így lehet bizonyítékok hiányában, ilyen alattomos módon elítélni, ellehetetleníteni egy embert, aki közösségét a szó legnemesebb értelmében szolgálja.

A mostani ítélet célja a megfélemlítés, hogy ne vállaljunk közösségi feladatokat, hogy ne álljunk ki egymásért. Éppen ezért kell szóvá tenni az igazságtalanságot, mutassuk meg, hogy nem tűrjük ezt a bánásmódot. Nem hátrálunk meg! Kiállunk mind Horváth Anna mellett, mert az erdélyi magyar közösség olyan elismert vezetője, akinek tisztessége, elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen! Hiszünk ártatlanságában, reméljük, hogy a fellebbviteli eljárás során a jogállamiság és az igazságosság győzedelmeskedik.

 

Veled vagyunk Anna!

 

 Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke

kapcsolódó

Hírlevél