Kovács Péter: az RMDSZ felelőssége, hogy teret engedjen a fiataloknak az önkormányzati választások alkalmával is (AUDIÓ)

Kovács Péter: az RMDSZ felelőssége, hogy teret engedjen a fiataloknak az önkormányzati választások alkalmával is (AUDIÓ)

„Az RMDSZ felelőssége, hogy teret engedjen a fiataloknak, ennek a generációnak pedig kihasználva lehetőségeit, hallatnia kell a hangját” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök az ifjúság közelgő önkormányzati választásokon való szerepvállalása kapcsán, majd kiemelte: a tavalyi Kongresszuson ígértekhez mérten a Szövetség a nyitottságot, az emberközeliséget és a megújulást tekinti alapelveknek működésében. Ez azt is jelenti, hogy a megfelelő tapasztalattal és szaktudással rendelkező fiatalokat helyzetbe kell hozni, feladatokat kell rájuk bízni, hiszen ez friss lendületet és új perspektívát adhat a szervezetnek.

Az ügyvezető elnök szerint egyik fontos feladatuk, hogy jobban megértsék a romániai magyar fiatalokat és átfogó képet alkossanak mindennapjaikról azért, hogy helyesen felismerjék és orvosolni tudják sajátos problémáikat. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a munkába bevonják a tevékenyen dolgozó ifjakat. „Ahogyan az eddigiekben is, ezeket a hosszú távú stratégiai döntéseket az ifjúsággal egyetemben hozzuk meg. Ebben a munkában pedig stratégiai partnernek tekintjük a Magyar Ifjúsági Értekezletet” – fejtette ki.

„Minden olyan program, kezdeményezés, amely a fiatalokat felkészíti a politikai és közéleti szerepvállalásra, prioritásként kezelendő. Ugyanakkor meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy szakmailag jól felkészült fiatalok eséllyel pályázzanak önkormányzati, kormányzati, parlamenti és európai parlamenti tisztségekre. Ez a mi feladatunk. Éppen ezért felkérem Szövetségünk helyi és megyei szintű döntéshozóit, teremtsék meg annak feltételeit, hogy az önkormányzati választások alkalmával fiataljaink szerepet kapjanak ne csak a kampányban való munkában, hanem befutó helyen  jelöltlistáinkon” – hangsúlyozta Kovács Péter.

Kovács Péter nyilatkozata

kapcsolódó

Hírlevél