Az EPP támogassa a nemzeti kisebbségek törekvéseinek megvalósítását

Az EPP támogassa a nemzeti kisebbségek törekvéseinek megvalósítását

Az Európa jövőjéről szóló konferencia kiváló alkalmat teremt az Európai Néppártnak (EPP) is, hogy megossza jövőképét az európai konstrukcióval kapcsolatosan, fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő (RMDSZ, EPP), aki Brüsszelben a hét elején zajló EPP politikai közgyűlésén vesz részt.

„Az Európa jövőjéről szóló vita lényege, hogy meghallgassuk az emberek véleményét és megvitassuk a legjobb elképzeléseket. Ugyanakkor ez az Európai Néppártnak is lehetőséget teremt, hogy megismertessük jövőképünket, beszéljünk arról, hogyan képzeljük el az európai építkezés folytatását. A mi elképzelésünkben helye van a sokszínűségnek és a toleranciának, hiszen ezek az európai életmód jellemzői. Ezért is meggyőződésem, hogy nekünk, az EPP tagszervezeteinek azt is meg kell hallgatnunk, hogy mi a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó, európai emberek véleménye. Egész Európát gazdagítják ezek a közösségek, természetes, hogy tagjaik arra vágynak, hogy a többséggel egyenlő jogokkal rendelkezzenek. Úgy vélem, hogy az Európai Néppárt keretében támogatnunk kell a nemzeti kisebbségek törekvéseit” – hangsúlyozta Winkler Gyula felszólalásában. Emlékeztetett, hogy EPP Képviselőcsoportjának állásfoglalása, melyben az Európai Unióval kapcsolatos jövőképet ismertetik, kitér a nemzeti és nyelvi kisebbségek jogainak tiszteletben tartására is.

Az Európai Néppárt politikai közgyűlésén az EU és a szomszédos országok politikai helyzetét elemezték, valamint a novemberi rotterdami kongresszus előkészületéhez szükséges döntéseket hozták meg. A koronavírus-járvány kezdete óta ez volt az első olyan politikai közgyűlés, amelyet személyes jelenléttel tartott az Európai Néppárt.

kapcsolódó

Hírlevél