Az RMDSZ háromszéki képviselői a következő gondolatokkal szavaztak a szeptember 27-ei választásokon:  

Az RMDSZ háromszéki képviselői a következő gondolatokkal szavaztak a szeptember 27-ei választásokon:  

Tamás SándorKovászna Megye Tanácsának elnökjelöltje: 

„Mi szavaztunk már. Tudjuk, hogy a jövő nem négyévente kezdődik. A jövő holnap reggel kezdődik, éppen ezért ma szavazásunkkal megalapozzuk azt, hiszen ahogy a régi mondás tartja: Ki mint vet, úgy arat! Az elmúlt ezer évben megtanultuk: hogyha nem mi szervezzük a saját jövőnket, akkor azt mások akarják helyettünk megszervezni. Éppen ezért arra kérek mindenkit, hogy ma menjen el választani és szavazzon az alkalmas emberekre a településeinken és a megyében egyaránt. Ne feledjék: a jövő rajtunk múlik! Ma is, most is.” 

Antal ÁrpádSepsiszentgyörgy polgármesterjelöltje: 

„Sepsiszentgyörgy számunkra, akik itt élünk és szeretjük: a világ közepe. Ezt a várost vezetni öröm, szolgálat és felelősség. Azt szeretnénk, hogy a következő évtizedben szintet lépjünk, szintet lépjen a város, ehhez pedig mindenkire szükség van! Arra kérek mindenkit, akinek fontos a város és jövője, hogy éljen szavazati jogával.” 

 Grüman Róbertaz RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke: 

„Én is éltem a szavazati jogommal. Igaz, hogy most rendkívüli körülmények között szervezik az önkormányzati választásokat, de teljes biztonságban, minden óvintézkedést betartva lehet szavazni, pár perc mindössze a szavazat. Én a következetes munkára, a megye további fejlesztésére szavaztam és arra biztatok mindenkit, hogy vegyen részt a mai választáson, hisz rendkívül fontos, hogy olyan személyeket válasszanak meg a települések élére, akik tudják továbbfejleszteni, akik tudják fejleszteni a községeket, városokat és a megyét.”  

 Gyerő József, Kovászna polgármesterjelöltje: 

„Ma azon helyi és megyei jelölteknek szavaztam bizalmat, akik tisztességes kiállással, kitartó és eredményes munkával meggyőztek már arról, hogy szakmai felkészültségük, nemzeti elkötelezettségük, közigazgatási tapasztalasztalataik birtokában,  politikailag  szervezetten, józan ésszel, hatékonyan fogják továbbra is szolgálni Kovászna, Háromszék polgárainak egyéni és közösségi érvényesülését.” 

Bokor TiborKézdivásárhely polgármesterjelöltje: 

„Ma a folytatásra és a jövőre szavaztam, a becsületes munkára egy fejlődő városban. Ebben hiszek, ezért dolgozom.” A szavazást követően a polgármesterjelölt elmondta, felelős döntéseket felelős emberekkel lehet meghozni, egy városvezetés pedig akkor tud valódi erőt felmutatni, ha sokan vannak mögötte. Ehhez arra van szükség, hogy a kézdivásárhelyiek menjenek el szavazni, mondják el véleményüket. 

Lázár Kiss Barna András, Barót polgármesterjelöltje:  

„Rendkívüli körülmények között szerveznek ma önkormányzati választásokat az országban. Nemrég éltem én is a szavazati jogommal, teljes biztonságban, minden óvintézkedést betartva lehet szavazni. Én a következetes munkára, a fejlesztések folytatására és a partnerségre szavaztam. Azért szavaztam, hogy Barót és a hozzá tartozó falvaknak egy erős képviselete legyen az önkormányzatban. Arra biztatok mindenkit, hogy vegyen részt a mai választáson!” 

kapcsolódó

Hírlevél