Az első nyertes közművesítési beruházásokat tette közzé a fejlesztési minisztérium

Az első nyertes közművesítési beruházásokat tette közzé a fejlesztési minisztérium

Három megyében és a fővárosban véglegesítette a fejlesztési szaktárca az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozott nyertes pályázatok listáját, közöttük a Hargita megyei beruházásokat is közzétette a minisztérium honlapján. A szaktárca a többi megyéből érkezett pályázatok elbírálásán dolgozik – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter.

Azok a települések, ahonnan több kérés is érkezett, egy prioritási kritériumrendszer szerint nyertek finanszírozást. „Elsőként az ivóvíz bevezetését biztosítjuk, majd a szennyvízhálózat kiépítését. Utat csak ott korszerűsítünk, ahol a két alapvető közszolgáltatás be van vezetve, ezzel elkerüljük azt, hogy a frissen leaszfaltozott utat később felmarják a vízvezeték behelyezéséhez” – nyilatkozta Cseke Attila. 

Mint ismeretes, az RMDSZ által kidolgozott Anghel Saligny közművesítési program révén a szaktárca olyan alapvető közművesítési munkálatokat finanszíroz, mint a víz-, szennyvíz- és gázhálózat kibővítése, vagy az utak és hidak korszerűsítése. A minisztérium május elején tette közzé a pályázatok elbírálásakor használt kritériumrendszert, amely alapján most elosztja az összesen 65,5 milliárd lejes költségkeretet.

Hargita, Fehér és Dâmbovița megyék, illetve a főváros kerületei esetén már véglegesítette a szaktárca a nyertes pályázatok listáját, és következnek a további megyékre vonatkozó végleges eredmények is – mutatott rá a fejlesztési szaktárcavezető.

A pályázati határidő lejártáig 137 milliárd lej értékben kapott finanszírozási kéréseket a szaktárca, a 65,5 milliárd lejes költségkeretből Hargita megye 1 milliárd lejt kapott 104 beruházás kivitelezésére. Fehér megyéből 122 pályázat nyert összesen 1,17 milliárd lej finanszírozást. Dâmbovița megyében 137 kérést, a fővárosban pedig 23 pályázatot támogat a szaktárca.

A nyertes pályázatok listája elérhető a fejlesztési minisztérium honlapján, ITT.

kapcsolódó

Hírlevél