Elfogadta a kormány Kovászna megye zászlaját

Elfogadta a kormány Kovászna megye zászlaját

Mai ülésén hivatalosította a kormány Kovászna megye zászlaját. „Hosszú évekig, amikor akadályozni próbálták szimbólumaink szabad használatát, kihívás és feladat volt megvédeni azt, amihez joga van a mi közösségünknek. Ezekben a hónapokban viszont örömként éljük meg, hogy vannak eszközeink arra, hogy zászlókat és címereket hivatalosítsunk. Mindazok a zászlók és címerek pedig, amelyeket a kormányban hivatalosít az RMDSZ, a helyi közösségeké maradnak” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

Kovászna megye zászlaját a fejlesztési minisztérium terjesztette a kormány elé.

„Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása óta 27 magyar település címerét és zászlaját sikerült hivatalosítani. A munkának van eredménye, és folytatni fogjuk” – mondta el Cseke Attila fejlesztési miniszter.

A zászló kék mezőben egy ezüstkardot tartó kart jelenít meg, a kard egy szívet szúr át. A címerben a térségre jellemző szimbólumok, a nap és félhold is láthatóak, a három csillag a megye három Székére utal.

kapcsolódó

Hírlevél