Háromszék jövője a turizmus 

Háromszék jövője a turizmus 

 

A turizmus és a gazdaság szorosan összefüggő és egymást kiegészítő ágazatok. Háromszéken az önkormányzatok és a vállalkozások közötti együttműködés láthatóan előre mozdította a térséget. Éppen ezért fontos, hogy a gazdaság- és turizmusfejlesztés területén dolgozó vállalkozók is erősítsék Kovászna Megye Tanácsának RMDSZ-es tanácsoscsapatát, Gál Károly, erdővidéki, Imre Csaba-Lóránd orbaiszéki jelöltek és Grüman Róbert mostani alelnök személyében.  

Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője a jelölteket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, látványos előrelépés tapasztalható a térségben a turizmus terén. Ez egy jól végig gondolt koncepció eredménye. A megyei tanács felvállal minden olyan infrastrukturális fejlesztést, amely élhetővé teszi és előre mozdítja a vidéket. A megye területén zajló közlekedési infrastruktúra, az épülő vidombáki repülőtér, a Háromszéken áthaladó bákói autópálya mind ezt a célt szolgálják. Emellett a térséget promováló rendezvények, az elmúlt években ide csábított bukaresti véleményformálók, a számukra szervezett tanulmányi kirándulások mind abban játszanak fontos szerepet, hogy Háromszék a turisták kedvelt úti célja legyen. „Bukarestben 1,5 millió turistát jegyeztek az elmúlt évben, míg Brassóban 1,2 milliót. Ez az arány, pár éven belül megfordul, ez pedig Kovászna megye turistaforgalmát is megnöveli. Együttműködés a kulcsszó úgy a szomszédos megyék, mint az önkormányzatok és a vállalkozói szféra között” – emelte ki az elnök.   

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, aki a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesületet is vezeti elmondta, az elmúlt öt évben tudatos felkészülés volt a turisták fogadására, kiépítették Háromszék brandjét, színvonalas kulturális és gasztronómiai rendezvényeket szerveztek, elkészült a megye turisztikai applikációja és portálja Visit Covasna néven. „Az ország egyik legkisebb megyéjeként az élen járunk a turizmus promoválása terén. Az elmúlt öt évbe 5-10 százalékkal nőtt az idelátogató turisták és vendégéjszakák száma. Idén térdre kényszerítette a turizmust a vírus, megállt az élet, azonban az összefogásnak köszönhetően úttörő kezdeményezést indítottunk a Visit Covasna Safe Place néven, melybe közel száz szállásadó egység kapcsolódott be, óvintézkedéseket vezetve be szálláshelyükre, vendéglátó egységeikbe. Elindult a belső turizmus. Előnyt kovácsoltunk a járványból. Többek között munkánknak köszönhetően több olyan turista látogat Háromszékre, aki korábban nem ismerte a térséget. Azt szeretnénk, hogy 2030-ra évi 1 millió turista érkezzen megyénkbe.”  

Az alelnök kiemelte azon is dolgoznak, hogy a megye tíz települése megkapja az unió által is elismert, helyi érdekeltségű turisztikai település tanúsítványát, mely az elkövetkezőkben további eu-s támogatásokhoz jelent ugródeszkát.  

Kovászna a megye egyik legkedveltebb turistaközpontja gyógyhatású vizeinek köszönhetően. Imre Csaba-Lóránd helyi vállalkozó szerint éppen ezért a fürdőváros folyamatosan fejlődik, egyre több fiatal, külföldi és belföldi turista látogatja a szolgáltatások bővülésének köszönhetően. Ebben a folyamatban jelentősen kivették részüket a magánvállalkozók, emellett az önkormányzat a megyei tanáccsal közösen megvásárolt kisvasút tervei mellett, a téli sportolási lehetőségek mellett egy bobpálya létrehozását is tervezi a tavaszi-őszi szezonra. Mindig újat kell mutatni a turistának. A székelyföldi turizmus attól egyedi, hogy nincs meg a felületes, nagyvárosi viszonyulás, itt a turistával szóba állnak, szívből fogadják őket, fogalmazott a vállalkozó. 

A megyei tanács az elkövetkező években korszerű úthálózata által kinyitja Erdővidéket Kolozsvár, Brassó és Udvarhely irányába is. Ezután az ott élő vállalkozókon múlik, hogy miként használják ki a turizmus nyújtotta lehetőségeket. Gál Károly erdővidéki vállalkozó szerint mentalitásváltásra van szükség, de egyelőre még útkeresési folyamat van a térségben. Erdővidék erős idegenforgalmi potenciálját a kastélyokban, borvizekben, természeti adottságaiban és a vadászatban látja. Átgondolt fejlesztésre, szakképzésre, minőségi szolgáltatásra, a térség brandjének kialakítására van szükség. Ebből a folyamatból a helyiek csak nyerhetnek, úgy a vendéglátósok, panziósok és más vállalkozók, mint a kézművesek.  

kapcsolódó

Hírlevél