Jó hír az erdőtulajdonosoknak: egyszerűsödik a legális fakitermeléssel járó procedúra

Jó hír az erdőtulajdonosoknak: egyszerűsödik a legális fakitermeléssel járó procedúra

Ezentúl az üzemterv szerint történő erdőgazdálkodás könnyített procedúra szerint működik: ez azt jelenti, hogy a törvényes fakitermelés kevesebb bürokráciával jár, az erdőgazdálkodási terveket nem kell a Hivatalos Közlönyben megjelentetni, hanem akkor lépnek hatályba, miután azokat a szaktárca jóváhagyja.

A tíz hektárnál kisebb erdőterületeken is könnyített eljárás lesz a legális fakitermelésre abban az esetben is, ha a hagyatéki eljárást nem végezték el, de a földterület társtulajdonosa vagy örököse szerződést köt az erdő őrzésére. Az RMDSZ szorgalmazta és megszavazta a jogszabálymódosítást hétfőn, a képviselőház plénumában.

Az általunk szorgalmazott jogszabálymódosítás két előnyös rendelkezést tartalmaz: elsősorban megoldottuk azoknak az erdőtulajdonosoknak a problémáit, akik számára akadályozott volt a fakitermelés, hiszen szükséges volt az erdőgazdálkodási tervek Hivatalos Közlönybe való megjelentetése. Ez a kitétel csak lassította a procedúrát, valamint idő- és költségigényes volt. A módosítás következtében ezentúl sokkal hatékonyabb lesz a fakitermeléssel járó engedélyeztetési procedúra, mert a dokumentum akkor fog hatályba lépni, amikor azt az erdészeti hivatal jóváhagyja” – emelte ki Magyar Loránd, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke. 

Másodsorban, támogatjuk azokat az erdőtulajdonosokat, akik tíz hektárnál kisebb területeknek a jogutódjai és akik esetében az örökösödés nem lett elvégezve, hogy szerződést köthessenek fakitermelésre. Számos ilyen eset van, hogy a felmenők zsebszerződéssel vásárolták meg az erdőterületeket és az utódok örökösként rendelkeztek róla. A jogszabály arról rendelkezik, hogy amikor jogörökösről, társtulajdonosról beszélünk és nincs hagyatéki eljárás végezve, az örökösöknek lehetőség lesz erdészeti szerződést kötni fakitermelés céljából” – tette hozzá a képviselő.

Tánczos Barna, az RMDSZ volt környezetvédelmi minisztere, Hargita megyei szenátora hangsúlyozta, mindaz, amit a kormány egy hét alatt egy sürgősségi kormányrendelettel megoldhatott volna, azt az RMDSZ oldotta meg, hiszen a kormány nem merte felvállalni a fölösleges bürokrácia egyszerűsítését: „Így a parlamentben sikerült a törvényszerű fakitermeléssel járó bürokráciát egyszerűsíteni. Gratulálok az RMDSZ képviselőházi frakciójának, hogy megoldást talált erre a bürokrácia útvesztőiben.”

A jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép hatályba.

 

kapcsolódó

Hírlevél