Látványosan növelni kell az uniós pénzek felhasználását

Látványosan növelni kell az uniós pénzek felhasználását

Látványosan növelni kell az európai uniós alapok felhasználási arányát, hogy felgyorsítsuk az ország modernizációját. Mindezt akkor lehet megvalósítani, ha a kormány, együtt a helyi és megyei önkormányzatokkal, az egész közszférával közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2021-2027-es költségvetési ciklusban megduplázza kapacitását az uniós források felhasználására” – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő csütörtöki, dévai sajtótájékoztatóján.

Nem hiszem, hogy továbbra is megengedhetjük magunknak, hogy kicsússzunk a határidőkből és ezzel európai pénzeket veszítsünk el. Úgy vélem, a koalíciós kormány legnagyobb kihívása olyan szemlélet felvállalása, amely minél több európai finanszírozású pénzforrás felhasználását teszi lehetővé. (...) A kormány, a miniszterek mindannyian tisztában vannak azzal, hogy itt a lehetőség Románia modernizálására, hogy hosszú távon gondolkodjunk és cselekedjünk, ugyanakkor itt a lehetőség, hogy ugrásszerű növekedést érjünk el 2021-től kezdődően az uniós források lehívását illetően. A felhasznált uniós források megduplázása nemcsak a kormány erőfeszítéseitől és teljesítményétől függ, hanem közös erőfeszítésre van szükség, bevonva a helyi és megyei önkormányzatokat, intézményeket és természetesen a helyi közösségeket” – fejtette ki az EP-képviselő.

Mint rámutatott, az európai finanszírozás felhasználásának folyamatát törvénymódosítással is kell javítani. „Elsősorban a közbeszerzési törvény módosítására van szükség (...) Megengedhetetlen, hogy egy közbeszerzés másfél évet tartson, ami után következik nyilván a fellebbezések elbírálási folyamata, mert szokássá vált Romániában az odaítélések megtámadása is” – mutatott rá Winkler Gyula. Szerinte a közbeszerzési törvény módosítása mellett szükség van egy olyan igazságszolgáltatási mechanizmus kidolgozására, amely felgyorsítja a fellebbezési eljárásokat úgy, hogy az időtartam semmiképp ne haladja meg a 90 napot.

Az uniós források hatékony felhasználása érdekében folytatni kell a decentralizációt, amely nagyobb hatékonyságot eredményez a közigazgatásban, beleértve az uniós projektek megvalósítását is. Ehhez kapcsolódóan az RMDSZ EP-képviselője üdvözölte Cseke Attila fejlesztési miniszter bejelentését, mely szerint törvénytervezetet dolgoznak ki a régiók, megyék és települések közötti fejlettségi szintkülönbség csökkentéséért.

Winkler Gyula emlékeztetett, hogy az Európai Parlament elfogadta a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, amelynek keretéből 30,4 milliárd euró Románia rendelkezésére áll, az összegből 13,7 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 16,7 milliárd pedig hitelkeret. A képviselő emlékeztetett, az EP úgy döntött, hogy tíz százalékról 13-ra növeli az előleget, amit a tagállamok már idén nyáron felhasználhatnak.  

Winkler Gyula szerint, amennyiben az Európai Bizottság elfogadja április végéig Románia helyreállítási és rezilienciaépítési tervét, az ország 3,95 milliárd eurót használhat fel előleg formájában. A helyreállítási mechanizmus által elérhető pénzt 20 százalékát digitalizációra, 37 százalékát pedig a zöld gazdaság fejlesztésére kell fordítani, a fennmaradó részt a versenyképesség, a kohézió növelésére, valamint ifjúsági projektekre kell költeni.

Az RMDSZ EP-képviselője rámutatott arra, hogy a helyreállítási alapból finanszírozott projekteket 2026-ig kell lezárni, tehát minden érintett szereplőnek – országos, megyei és helyi döntéshozónak fel kell készülnie és megvalósítható projektekkel kell előállnia. Mint hangsúlyozta, a következő három évben Romániának még 13 milliárd eurót kell elköltenie a 2014-2020-as költségvetési ciklusból. Ugyanakkor további pénzforrást jelent a Méltányos Átállást Támogató Alap, amelynek keretéből olyan pályázatokat támogatnak, amelyek ipari szerkezetátalakításon áteső régiókat céloznak, hogy tudják teljesíteni az üvegház hatású gázok csökkentését, valamint olyan régiók gazdaságát támogatják, ahol fokozatosan szüntetik meg a szén használatát.

kapcsolódó

Hírlevél