RMDSZ: Csernáton és Újszentes címerét, illetve Lemhény zászlaját hivatalosítottuk

RMDSZ: Csernáton és Újszentes címerét, illetve Lemhény zászlaját hivatalosítottuk

A Kovászna megyei Csernáton címerét és Lemhény zászlaját, illetve a Temes megyei Újszentes címerét hivatalosította, az RMDSZ javaslatára, mai ülésén a kormány – jelentette be Cseke Attila fejlesztési és közigazgatási miniszter.

„Több mint negyven erdélyi magyar település címerét, zászlaját hivatalosítottuk, több mint negyven helyi közösség szimbólumának szabad használatára szereztünk törvényes garanciát” – nyilatkozta a szaktárcavezető.

Lemhény zászlaja vízszintesen ketté osztott, felső, kék mezejében románul, alsó, zöld mezejében magyarul jelenik meg a település neve. A zászló közepén a település címere látható, raja három zöld domb felett egy fekete, arany csőrű, arany lábú sasmadár, a címer alsó felében pedig egy arany malomkerék emlékeztet a Lemhény patakán egykor működő számos vízmalomra.

Csernáton címerének felső, kék mezejében Ika csonka vára látható, fölötte arany Nap és három aranycsillaggal körülvett ezüst Hold. A címer alsó felében egy kardot markoló páncélos kar a Domokos család egykori címeréből származik.

Újszentes címere pedig átlósan harmadolt. Felső, bal harmadában, kék mezőben két hullámos ezüst vonal jelzi a Tisza vizét, amely 1887-ben kiöntött, és elöntötte a helyiek hagyma és fokhagyma ültetvényeit. A szentesi közösség ezt követően költözött a település mai helyére. A címeren egy arany hagyma és fokhagyma jelenik meg. A címer középső és alsó jobb mezejében pedig az egykori település jelvényéből származó búzakalász látható, illetve egy gyökeres téglavár jelzi a település régi és új korszakát.

kapcsolódó

Hírlevél