Tánczos Barna: összekötjük Felcsíkot és Alcsíkot – épül az Olt menti kerékpárút Hargita megyében

Tánczos Barna: összekötjük Felcsíkot és Alcsíkot – épül az Olt menti kerékpárút Hargita megyében

Elkezdődött az Olt töltésén épülő kerékpárút kivitelezése Hargita megyében. A projekt terveit még az RMDSZ vezetése alatt dolgozta ki a környezetvédelmi minisztérium, a finanszírozást pedig a Cseke Attila vezette fejlesztési tárca biztosítja az uniós Helyreállítási Alapból. A munkálatok elkezdése kapcsán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes Tusnádon egyeztetett az érintett települések polgármestereivel és az Olt Vízügyi Igazgatóság vezetőjével.

„Több mint négy évvel ezelőtt álmodtuk meg az országos kerékpárút-hálózatot a romániai folyók töltésein. A tervezett több mint 1500 kilométerből azonban a vízügyi igazgatóság késlekedése miatt végül alig több mint 200 kilométer valósul meg a helyreállítási alapból. Jó hír, hogy a Bihar megyében már épülő kerékpárút mellett most az Olt menti, mintegy 45 kilométeres szakasz munkálatai is időben elindultak, így sikerült megtartani az uniós forrást. Ezzel gyakorlatilag kerékpárúttal is összekötjük Felcsíkot és Alcsíkot. A beruházásnak elsősorban turisztikai jelentősége van, de a töltés karbantartása az árvízvédelmet is szolgálja, emellett a helyi lakosság számára is környezetbarát közlekedési és kikapcsolódási alternatívát kínál” – hangsúlyozta Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ Hargita megyei szenátora.

A kerékpárút Madéfalvától Tusnádig halad majd végig az Olt töltésén, helyenként mindkét oldalon, a befolyó patakok felett kerékpáros hidakkal. A beruházás értéke meghaladja a 26 millió lejt, és az Olt Vízügyi Igazgatóság vállalta, hogy 2026 augusztusára elkészül a bicikliút.

 

 

 

kapcsolódó

Hírlevél