Gazdafórum Gyergyószentmiklóson
Zsúfolásig megtelt gazdákkal, érdeklődőkkel a gyergyószentmiklósi Korona nagyterme, a Gyergyószentmiklósi RMDSZ által szervezett Gazdafórumon.
Barti Tihamér, a Gyergyószentmiklósi RMDSZ elnöke, kiemelten fontosnak tartotta meghívni a Gazdafórumra Tánczos Barnát, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárát, illetve Haschi Andrást a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynőkség (APIA) megyei vezetőjét, jövőnk megtervezése érdekében. Támogatásokban kell részesíteni gazdáinkat, felhívta a figyelmet, hogy ügyeljünk saját tulajdonunkra. Majd Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke köszöntötte a gazdákat, illetve Pál Árpád képviselő hangsúlyozta ki, hogy a gazda a gazdára figyeljen, amit termelünk, tudjuk elfogadtatni és eladhatóvá tenni, összefogással hatékonyabbak lehetünk.
Haschi András szerint, támogatás nélkül gazdálkodni nem lehet, kell élni a pályázat adta lehetőségekkel, igaz, nagy a bürokrácia, sok a papírmunka. Ígéretet tett arra, hogy 2011. december 27-ig kifizetik a idénre megpályázott támogatásokat.
Tánczos Barna kiemelte, hogy készülőben van a gazdáknak az a kalendárium, amely utmutatójuk lesz a különböző pályázati kiírásokhoz. A továbbiakban tájékoztatott a különböző mezőgazdasági pályázatokról és támogatásokról. Az államtitkár szerint, a hegyvidéken gazdálkodók és a továbbiakban is a környezetbarát gazdálkodások fognak előnyt élvezni, és bátorította a gazdákat, hogy merjenek vállalkozni, nagyobb gazdaságokat létrehozni.
A fórum második felében, a gazdák kérdésekkel fordultak a jelenlévő államtikárhoz és a megyei APIA vezetőjéhez.
Barti Tihamér elnök bejelentette, hogy minden héten hétfőn, 14.30 órától, a gazdáknak tanácsadást tartanak mezőgazdasági szakemberek, a gyergyószentmiklósi RMDSZ székházban.