Johannis nem tesz lépéseket a Beke-Szőcs ügyben

Johannis nem tesz lépéseket a Beke-Szőcs ügyben

Az Államelnöki Hivatal DRA1/21.11.2018-as iktatószámmal ellátott levélben válaszolt a Fejér László Ödön szenátor és Kulcsár Terza-József képviselő által kezdeményezett, valamint Benkő Erika, Biró Zsolt István és Csoma Botond képviselők által támogatott beadványra, amelyben arra kérik az államfőt, hogy tegyen lépéseket a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéknek a Beke–Szőcs-ügyben hozott jogerős ítélete érvénytelenítéséért.

A citizengo.org/hu oldalon összegyűjtött több mint tíz­ezer civil támogatói aláírással nyomatékosított beadványra küldött választ Gabriel Cristian-Piscociu államtanácsos látta el aláírásával, aki szerint „egy jogerős és visszavonhatatlan bírósági végzés érvénytelenítése nem esik az államfő hatáskörébe, amit az Alkotmány 85–94. szakasza szabályoz.”

Fejér László Ödön szenátor az eset kapcsán elmondta: „Amikor Klaus Johannis államelnök lett, azt reméltem, hogy olyan elnöke lesz az országnak, aki nagyobb figyelmet fordít majd a kisebbségek problémáinak megoldására, lévén, hogy ő is az itt élő német kisebbségből származik. Ehhez képest már több alkalommal olyan lépéseket tett, amelyekkel nemhogy támogatta, hanem szembeszállt mind a magyar, mind a más itt élő kisebbségekkel. A választ, amelyet az általunk benyújtott petícióra kaptunk, nem tudom elfogadni, hiszen az államelnök jogköréhez hozzátartozik az elítéltek kegyelemben való részesítésének joga. Sajnos be kell látnunk, hogy Johannist a két ártatlanul elítélt sorsa nem érdekli, sőt, annak a tízezer aláírónak a kérését is eldobja, akik tőle várták ennek az ügynek az igazságos megoldását. Ha már az elnök tízezer ember kérését elutasította, akkor remélem, hogy pozitív válasza lesz, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Bajkai István, a magyar Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke kegyelmi kérésre.”

Kulcsár-Terza József képviselő kiemelte, postán kapták meg az elnöki hivatal válaszát. „Szégyellje magát Klaus Johannis, úgymond kisebbségből származó államfő, aki arra sem méltatott, hogy ő írja alá a levelet. Úgy látszik, nem érdekli ez az ügy, és ezzel véglegesen eljátszotta azt a bizalmat, amit az erdélyi magyarság, a székelyek megelőlegeztek számára az államelnöki választásokon. Mi csak azt kértük, hogy tegyen fényt ebben az ügyben, így segítsen abban, hogy a románok és a magyarok között legyen béke, de úgy látszik, az államfő a feszültséget szeretné támogatni. Nem állja a helyét, hogy nincs hatásköre. Amikor Malajziában egy román állampolgárt kábítószer-kereskedését halálra ítéltek, akkor tudott élni ezzel a jogával, a román hatóságok a támogatásával tudtak lépni a drogdíler ügyében; de amikor két ártatlan magyar ül börtönben, őket már nem tudja támogatni” – nyomatékosított a képviselő.

kapcsolódó

Hírlevél