Karda Róbert tovább szépítené Szentdomokost

Karda Róbert tovább szépítené Szentdomokost

Karda Róbert, az RMDSZ csíkszentdomokosi polgármesterjelöltjének tervei között szerepel a még leaszfaltozatlan községi utak felújítása, a mezei utak rendbetétele uniós forrásból, járdaépítés az országút és a megyei út mentén, a szennyvízcsatorna-hálózatra csatlakozás biztosítása minden lakó számára. Továbbá szeretné növelni az oktatás színvonalát csoport- és osztálytermek felújításával és a didaktikai eszköztár bővítésével, támogatná a helyi civil szervezeteket a kulturális élet felpezsdítésében, illetve a sporttevékenységeket. Mindezt május 27-i, pénteki csíkszeredai sajtótájékoztatóján mondta el, amelyen választási programját ismertette.

Olyan közösségért szeretnék dolgozni, amelyben az emberek bíznak egymásban, nem hagyják magukra segítségre szoruló társaikat, nem félnek a munkától, a gyermekvállalástól. A székely társadalom így tudott jól működni a történelem során, eleink így cselekedtek, tették ezt hittel és reménnyel” – jelentette ki.

Az RMDSZ most megjelent szentdomokosi szórólapját bemutatva Karda Róbert a feladatai között említette még a jelenlegi futballpálya javítását, a fiatal és középkorú állattartó gazdákra való nagyobb odafigyelést, a falukép szépítésének folytatását, a közbiztonság javítását, valamint az intézmények közötti jó viszonyra törekvést. A legfontosabbnak a fiatalok itthon maradásának segítését nevezte.

Becze István megyei tanácsos, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, Karda Róbert alpolgármesterként, korábban pedig Böjte atya közvetlen munkatársaként sok tapasztalatot szerzett a közigazgatási és közösségi munkában, amit a község javára tud kamatoztatni. „Jól együtt tudtunk működni Karda Róberttel és munkatársaival, ezért örvendek, hogy Csík-térség legnagyobb községében, Szentdomokoson tapasztalt csapat áll ismét rajthoz. A pályázatokban, programokban való jó együttműködésünket folytatnunk kell, ezért továbbra is partnerek leszünk a megyei tanácson keresztül is” – fogalmazott Becze István.

kapcsolódó

Hírlevél