Kovács Péter: “Fontos, hogy a fiatalok is harcoljanak közös ügyünkért” - Partiumi Ifjúsági Konferencia Szatmárnémetiben

Kovács Péter: “Fontos, hogy a fiatalok is harcoljanak közös ügyünkért” - Partiumi Ifjúsági Konferencia Szatmárnémetiben

Több megye fiataljai gyűltek össze péntek délután a szatmárnémeti Astoria Szálló nagytermében a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanács (SZMIT) által szervezett Partiumi Ifjúsági Konferencia (PIK) hivatalos megnyitója alkalmából.

Ez a konferencia egy jó lehetőséget nyújt arra, hogy a térség ifjúsági szervezetei találkozzanak, közös programok és tapasztalatcsere által együtt próbáljanak megoldásokat találni a felmerülő ifjúsági problémákra. A jelenlévőket elsőként a SZMIT elnöke, Őri-Pákay Franciska köszöntötte, aki elmondta, hogy ő is önkéntesként kezdte, jelenleg pedig már a felnőttek körében tevékenykedik az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnökeként. A megnyitón Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, volt MIÉRT elnök is jelen volt, aki beszédében a választási kampányról, mozgósításról, más pártok félrevezető akcióiról és az ifjúság fontos szerepéről beszélt: “Sajnos az utóbbi években negatív kép alakult ki az emberek fejében a politikáról, azonban a fiatalokban még megbíznak, hiteles az egész kampány, ha önkéntesek szájából hallják az érveket és, ha ők is harcolnak közös ügyünkért. Eddig még soha nem volt ennyi új, fiatal jelölt, mint idén. A MIÉRT ugyanis idén egész Romániában 122 jelöltet, köztük 10 szatmárit indított.”

Ezt követően Kovács Máté MIÉRT elnökségi tag vette át a szót, aki elmondta, hogy a Partiumi Ifjúsági Konferencia idén első alkalommal kerül megrendezésre Szatmárnémetiben, köszönhetően az új vezetőségnek: “Az ifjúsági szervezeteket összefogó csoport megalakulásakor egy kérdés vetődött fel, melyre maga a MIÉRT volt a válasz. Ez az az országos szervezet, mely a tagszervezetei által feltárja és megoldásokat keres az ifjúság problémáira.”

Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, parlamenti képviselőjelölt, a MIÉRT egykori alelnöke is megosztotta tapasztalatait, élményeit és gondolatait a résztvevőkkel, hiszen ő az egyik példa arra, hogy önkéntesként, diákszervezetben tevékenykedve komoly politikai karriert lehet befutni. “Én is végigjártam a ranglétrát és tapasztaltam, hogy az RMDSZ az egyetlen olyan romániai politikai szervezet, mely őszintén támogatja a fiatalokat és lehetőségeket kínál nekik önmaguk megvalósításához.”

kapcsolódó

Hírlevél