Változást a romániai oktatásban

Változást a romániai oktatásban

Speciális tanterv szerint kell tanítani a román nyelvet, csökkenteni kell a tananyag mennyiségét és az órák számát, hiszen a diákok túlterheltek, alternatív tankönyvekre van szükség, és változtatni kell az oktatási módszereken is − többek között ezek a legfőbb problémák, amelyeket az iskolaigazgatók megfogalmaztak az RMDSZ jelöltjei által szervezett szerdai találkozón.

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere a találkozón hangsúlyozta, azért kezdeményezték a beszélgetést, hogy az elméleti líceumok, szakiskolák és általános iskolák vezetői személyesen is megismerkedjenek Benkő Erika képviselő- és Miklós Zoltán szenátorjelöltekkel, akik nagy valószínűséggel decembertől képviselni fogják a háromszékieket Románia parlamentjében. A polgármester arra kérte az iskolavezetőket, hogy mondják el azokat a rendszerszintű problémákat, amelyeket nem tudnak helyi szinten megoldani. „Nem várhatjuk el a kollégáktól, hogy egyik napról a másikra megoldják ezeket, de mindenképp fontos az, hogy amire oda jutunk, hogy a parlamenti bizottságba elkezdenek dolgozni, jó az, ha minél több problémáról tudnak és tudjuk azt, hogy min kell változtatni magas szintről, akár a törvényekről beszélünk, akár értelmezésekről. Fontos, hogy közelebbről is megismerjék őket, hiszen szülőként mindketten találkoztak az oktatási rendszer kisebb-nagyobb hibáival.”− fogalmazott az elöljáró.

Benkő Erika, képviselőjelölt kiemelte, az a célja a találkozónak, hogy jobban megismerjék azokat a problémákat, amelyek az erdélyi magyar oktatással kapcsolatosak. „Az oktatás minden sikeres társadalomban kiemelt terület, ezért én a továbbiakban behatóbban szeretnék foglalkozni ezzel a területtel. Mi azért vagyunk itt, hogy megismerjük az oktatásban uralkodó valóságot, és nyilván elsősorban annak a lehetőségét keressük, hogy mi milyen módon tudnánk hozzájárulni ahhoz, hogy az erdélyi magyar gyermekek minőségi oktatásban részesüljenek.” A képviselőjelölt arra kérte az iskolaigazgatókat, mondják el azt, hogy hol vannak a sarkalatos problémák az oktatásban, amelyeknek a megoldásához olyan rendszerszintű korrekciókra lenne szükség, amelyekhez a magyar parlamenti képviselet hozzá tud járulni.    

Miklós Zoltán szenátorjelölt: „megnyugtatóan vettem tudomásul azt, hogy az általam kezdeményezett, az iskolák interaktív táblákkal való felszerelésére vonatkozó önkormányzati határozat eredményes, és ezáltal sikerült hozzájárulni a minőségibb oktatáshoz. Önkormányzati szinten továbbra is odafigyelünk oktatási intézményeink korszerű, didaktikai eszközökkel való felszerelésére.”

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta: „Biztos vagyok benne, hogy a jelöltek mindent meg fognak tenni az adott problémák megoldásáért. Foglalkozni kell a beiskolázások körzetesítése okozta gondokkal, ugyanis város szinten mindenki a közvélemény szerint népszerűbb iskolákba szeretne iratkozni, a külvárosi iskolákba pedig kevés diákot iratnak a szülők. Továbbá tenni kell azért is, hogy a tanügyi törvényben a csoportlétszámra vonatkozóan megfogalmazottak alkalmazásra kerüljenek.”

A találkozón az igazgatók az oktatási rendszerben nap, mint nap tapasztalt nehézségeket sorakoztatták fel kezdve a tanügyi törvényben megfogalmazott kvóta rendszertől, a gyerekek túlterheltségén át a felkészítés és a vizsgáztatás összehangoltságáig. Véleményük szerint a legsürgetőbb kérdést a curriculum módosítása, a román nyelv idegen nyelvként való oktatása és alternatív tankönyvek bevezetése jelenti. Meglátásuk szerint a diákok le vannak terhelve, ezért csökkenteni kell a tanagyagot, amely többek között az óraszámok csökkenését is eredményezi.

Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója szerint változtatni kell a pedagógusképzésen is. Kompetencia és gondolkodás fejlesztő, hivatástudattal rendelkező, jó képességű pedagógusokat kell képezni. Az iskoláknak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy maga az intézmény válassza meg a pedagógusait, mert sok esetben az illető nem képviseli az adott oktatási intézmény értékrendjét. A speciális oktatás tekintetében pedig mentalitásváltásra van szükség.

A találkozón megfogalmazódott az igény további találkozókra, ötletelésekre.

kapcsolódó

Hírlevél