Winkler Gyula: Erős legitimitása és nagy felelőssége lesz az új Európai Parlamentnek

Winkler Gyula: Erős legitimitása és nagy felelőssége lesz az új Európai Parlamentnek

„Vasárnap rendkívül nagy jelenlétet regisztráltak az európai parlamenti választáson, Romániában közel kilenc millióan szavaztak. Ezzel az ország tulajdonképpen az európai trendbe illeszkedik. A masszív részvétel azért is fontos, mert ezáltal az új Európai Parlament erős legitimitással indít, ugyanakkor nagy felelősséget is jelent, hiszen egyértelmű jelzés, hogy a választóknak elvárásai vannak. Ez érvényes ránk, RMDSZ-es EP-képviselőkre is, akik átvehetjük mandátumunkat a hazai procedúrák lezárását követően, hiszen erős legitimitással fogunk rendelkezni, ugyanakkor nagy a felelősségünk is, hogy az elkövetkező öt évben biztosítsuk közösségünk hatékony európai képviseletét” – fejtette ki Winkler Gyula.  

„Az RMDSZ több mint 476 000 szavazatot kapott, hamarosan a végleges számok is nyilvánosak lesznek. Ez a szavazatszám az elmúlt 15 év legjobb eredménye. Kiváló módon sikerült mozgósítani a választás napján” – hangsúlyozta az EP-képviselő, megköszönve a területi és helyi szervezeteknek, az RMDSZ kampánystábjának és az Ügyvezető Elnökségnek a kampányban kifejtett munkáját, külön kitérve a történelmi egyházak képviselőinek szerepére, akik felvállalták, hogy a jó cél érdekében mozgósítják a közösséget.  „A vasárnapi sikeres mozgósítás megmutatta, hogy az RMDSZ mélyen gyökerezik az erdélyi magyar társadalomban, hogy politikai programunk nem konjunkturális, hanem közösségünk célkitűzéseinek következetes képviselete. Ezúttal is mellénk álltak a történelmi egyházak, Böjte atya és számos közéleti személyiség. Fontos támogatás volt Orbán Viktor miniszterelnök jelenléte, aki három napot töltött Erdélyben azért, hogy megerősítsük a Kárpát-medencei magyar összefogást, szavazásra buzdítva az erdélyi magyarokat.  Fontosnak tartottuk, hogy ne csak meghallgassuk, hanem meg is halljuk közösségünk véleményét, az elkövetkezőkben a javaslatok és kritikák elemzésére is sor kerül” – fejtette ki Winkler Gyula.

Véleménye szerint az elkövetkező időszakban Romániában átalakul a politikai berendezkedés. „Bizonyos idő elteltével egyértelművé válik, hogy május 27-én új korszak kezdődött a romániai politikai életben.  Ebben az új kontextusban az RMDSZ-nek meg kell határoznia helyét, hiszen a mi célkitűzéseink nem változnak, ezek mindig a közösségünk elvárásait tükrözik” – mutatott rá az EP-képviselő, hozzátéve, hogy csütörtökön az RMDSZ területi szervezeteinek elnökei, majd a Szövetségi Állandó Tanács ülésezett, ahol elemezték a vasárnapi választások eredményét, jelezve, hogy a következő két hétben minden megyében kiértékelik az elmúlt időszak munkáját.

„Annak ellenére, hogy az RMDSZ a nagy bukaresti pártokhoz képest visszafogottabb költségvetéssel és kisebb humánerőforrással rendelkezik, kiválóan sikerült a mozgósítás, ebben kiemelt szerepet játszott az önkéntesség. Az RMDSZ történelmében most volt a legjobb online kampány, amelynek köszönhetően sikerült eljuttatni az üzenetet és közvetlenül tartani a kapcsolatot a választókkal, érkeztek visszajelzések is: javaslatok, bírálatok, megjegyzések és bátorítások. Ne felejtsük el azt sem, hogy mi voltunk az egyedüliek ebben a kampányban, akik európai témákkal foglalkoztunk” – részletezte Winkler Gyula. 

„Rendkívül sajnáljuk, hogy a felvidéki magyarság EP-képviselet nélkül maradt. Ott sem a Magyar Koalíció Pártja, sem a Most-Híd vegyes párt nem tudta átlépni az 5 százalékos küszöböt. Máris felajánlottuk támogatásunkat, együttműködésünket, hogy közös ügyeinket képviselhessük Európában” – emelte ki az RMDSZ-es elöljáró.

Az EP-képviselő szerint az eredmények tükrében az Európai Parlamentben a kontinuitás és a megújulás egyvelege várható. „Az EP kétharmadát az Európa-pártiak adják, ez rendkívül fontos. A szélsőségesek előretörése a pesszimista előrejelzések ellenére sem veszélyezteti az európai építkezést. Megváltozott a politikai egyensúly, de az EU támogatása stabilnak mondható” – magyarázta az EP-képviselő, aki elmondta, továbbra is az Európai Néppárt a legnagyobb politikai erő, de ezúttal nem tud többséget alkotni csak a szociál-demokraták támogatásával. „A törvényhozás ezért bonyolultabb és nehézkes lesz, mert három képviselői csoportra van szükség a többség kialakításához” – mutatott rá Winkler Gyula, aki szerdán Brüsszelben részt vett az EPP képviselőcsoportjának első olyan gyűlésén, amelyen elemezték a választási eredményeket.

kapcsolódó

Hírlevél