Mint a só az ételbe…

Mint a só az ételbe…

Szerző: Balázs Bence

Bizonyos körülmények között mától engedélyezik nézők jelenlétét a sportrendezvényeken – jelentette be a hét elején Novák Eduárd sportminiszter, aki ezt követően néhány órára minden bizonnyal az ország legkedveltebb miniszterévé változott: szakszövetségek, sportolók, szurkolók egyaránt üdvözölték a jó hírt. Hiszen az elmúlt bő egy év során a sport rengeteget vesztett azzal, hogy üres lelátók előtt folytak a küzdelmek, a mérkőzések, amelyek alapjában véve éppen a szurkolókért vannak. Másfelől a közösségeknek is hiányoztak a sportesemények örömei, a közös szurkolás – ne feledjük: a sport bizonyos társadalmi szerepeket is betölt, ezen az aspektuson túl pedig nem elhanyagolható gazdasági szerepe sem. Nem csoda hát, hogy nagyon vártunk már erre a bejelentésre. Úgy kell a szurkoló a meccsekre, mint a só az ételbe…

Persze, némi cinikussággal mondhatnánk: pont jókor jön az intézkedés akkor, amikor szinte minden hazai bajnokságnak vége… De azért nézzük a jó oldalát: talán még láthatjuk egyszer élőben a címvédésre hajtó Kolozsvári CFR-t, talán ott lehetünk a Kolozsvári U-BT által játszott (legalábbis reméljük) kosárlabdadöntőn, s legalább lehetnek majd nézők augusztusban az első kolozsvári WTA-tenisztornán.

A lépés különben várható volt, miután Románia áprilisban engedett az Európai Labdarúgó-szövetség nyomásának, és megígérte, hogy a tavalyról idén júniusra halasztott Európa-bajnokság négy bukaresti mérkőzésén korlátozott számban, de lehetnek nézők. Ennek az ígéretnek meg kellett teremteni a törvényes keretet, és sejthető volt, hogy az nemcsak erre a szóban forgó négy mérkőzésre fog vonatkozni, hanem általában a sportrendezvényekre.

A dolog persze nem ilyen egyszerű, mint ahogy elsőre hangzik, senki se rohanjon hát a sportcsarnokba, focipályára, ha ma játszik a kedvenc csapata. Egyelőre ugyanis csak kísérleti jelleggel engedik meg a nézők jelenlétét, és csak bizonyos eseményeken. Ezt a szervezőknek kell kérniük a szakminisztériumtól, bemutatva a rendezvény szervezési részleteit, várható körülményeit, biztonsági intézkedéseit. Jóváhagyás után a dokumentáció az egészségügyi minisztériumhoz kerül, onnan pedig a Sürgősségi Esetek Országos Bizottságához. Vagyis egy ilyen engedélyezés nem tűnik leányálomnak. Ráadásul csak azok a nézők nyerhetnek majd belépést, akik már mindkét dózist megkapták a koronavírus elleni vakcinából, illetve akik 90 napnál nem régebben átestek a fertőzésen, vagy akik 72 óránál nem régebbi PCR-teszttel/24 órán belül végzett, hiteles antigéngyorsteszttel tudják bizonyítani, hogy nem vírushordozók.

Ilyenformán a bejelentés egyelőre inkább csak szimbólumértékű: egy kis reménysugár, amely azt sugallja, hogy van esély a „normalitásra‟, hogy talán lesz még olyan – vagy legalábbis ahhoz hasonló – az életünk, mint a járvány előtt. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom: úgy kellett ez a bejelentés a járványhírekbe és a szigorításokba, korlátozáskba belefáradt embereknek, mint a só az ételbe. Azoknak is, akik még sohasem voltak focimeccsen.

Forrás: szabadsag.ro

kapcsolódó

Hírlevél