Abortusztilalom

1957-től szinte egy évtizedig a terhesség megszakítása (az abortusz) a szocialista Romániában törvényes, könnyen elérhető és olcsó volt. Ezért a legfőbb születésszabályozási módszer: 1965-ben 5-ször több abortusz volt, mint szülés. A legfelsőbb párvezetést, személyesen N. Ceauşescut foglalkoztatták a népesedési kérdések, 1966. október 1-én kiadott rendeletben, Romániában szigorúan szabályozták (valójában szinte teljesen korlátozták) a terhességek megszakítását. Az intézkedés már a következő évben megtette a hatását: 1966-ban 273 678 csecsemő született, 1967-ben már ennek szinte a duplája: 527 764, s ez hasonlóan folytatódott a következő években is. Ebből a szaporulatból sok lehetett a nem kívánt, nem várt csecsemő, így nőtt a csecsemőhalandóság is: 1965–1966-ban ez a szám átlag 12 ezer körül volt, 1968-ban pedig már több, mint 31 ezer. (Csecsemőhalandóság = az egyéves koruk előtt elhunyt kisgyerekek számát jelölő mutató.) Amikor óvodába, majd iskolába kellett járniuk ezeknek a nemzedékeknek, nem volt elegendő férőhely, osztály vagy tanerő. Az árvaházak is megteltek a sokszor nem kívánt gyerekekkel. 

Mivel a törvény szinte lehetetenné tette az abortuszt, kialakult az illegális abortusznak egy ágazata, amelyet a népnyelv „angyalcsinálásnak” nevezett. Ritkán orvosok, inkább nővérek, bábák által végzett olyan beavatkozásokról van szó, melyek következtében gyakran nemcsak magzat pusztult el, hanem az anya is belehalhatott. Az illegális abortusz miatt kórházba kerülő nők esetében a hatóságok (rendőrség vagy a Securitate) nem engedélyezték az orvosok életmentő beavatkozását addig, amíg nem árulták el, hogy ki hajtotta végre az abortuszt. Sok nő el sem jutott a kórházig, még azelőtt belehalt, elvérzett, elfertőződött. Az 1966–1989 közötti időszakban számuk a legóvatosabb becslések szerint is több tízezer. Az illegális abortuszt börtönnel büntették.

Ceauşescu terve az volt, hogy az ország lakossága tervszerűen gyarapodjon: 1990-re elérje a 25, és 2000-re a 30 millió főt. (A nagyobb lakosságszám több munkáskezet, katonát és potenciális rendszertámogatót jelentett volna.) E népesedési tervet lebontották megyékre, s a megyei hatóságok nyomon követték a születések számának alakulását, s ha az előző évinél kevesebb gyerek született, akkor a körzeti orvosokat, ápolónőket elmarasztalták, hogy nem tesznek eleget a „szolgálati kötelezettségüknek”. Nőknél a 25–45 évesek, a férfiaknál 25–50 év közöttiek számára bevezették a 10%-os gyerektelenségi adót.

A népszaporulatot erőltető intézkedések nyomán 1969-ben megszületett a húszmilliomodik román állampolgár, akit a pártfőtitkár személyesen köszöntött fel, és a televízió is reklámozta az eseményt. Olyan képtelen helyzet is előfordult, hogy a szülészeti osztályon, a következő jelszót írták ki: „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!” A rendszer képmutatását, embertelenségét szemlélteti, hogy miközben erre buzdították a lányokat, ha egy középiskolás lányról kiderült, hogy terhes, akkor azonnal kicsapták a líceumból.

A nyolcvanas években tovább szigorítottak az abortusztilalmon, és a nőket, (lányokat-asszonyokat) tömegesen és kötelező módon terelték nőgyógyászati vizsgálatra, hogy ne tudják eltitkolni az esetleges terhességüket. Abban az esetben engedélyezték az abortuszt, ha a terhes nő már szült 4-5 gyereket, vagy betöltötte a 45. évet.

Szokás szerint az emberek megpróbáltak alkalmazkodni a kedvezőtlen feltételekhez, és ahol lehetett, kijátszani a rendszer szigorát: fellendült a fogamzásgátló szerek csempészése (Magyarországról) és az ezzel való feketekereskedelem. S a lányok-asszonyok egymásnak adták a különböző fogamzásgátló módszereket és recepteket, valamint az „angyalcsináló” bábák vagy orvosok címét. A sok nem kívánt csecsemő egy része árvaházakba került, ahol igen sokszor embertelen körülményeket szenvedtek el. (László László)