Állami gazdaság (GOSTAT), termelőszövetkezet, (tsz), kollektivista
A román név a gospodărie agricolă de stat, állami mezőgazdasági vállalat vagy gazdaság nevének összevonásából származik, de a magyar népnyelv is átvette. Később a hivatalos román elnevezés az intreprindere agricolă de stat lett, innen a betűszó: IAS, amit olykor magyarul is használtak, de a közbeszédben megmaradt a Gostat kifejezés. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek, a szovjet kolhozok mintájára jöttek létre, s innen a népi nevük: kollektív gazdaság, az ott dolgozó pedig a kollektivista.
A mezőgazdaság szocialista átszervezése, a kollektivizálás során (1949–1962 között több hullámban), a földműveseket arra kényszerítették, hogy földjükkel, állataikkal és mezőgazdasági eszközeikkel együtt beálljanak a kollektívbe. A kollektívben a dolgozók brigádokba (munkacsoportok) voltak beosztva, és a fizetség nagyobb részét terményben kapták: 1 munkanapra (= 1 norma, munkaegység) járt bizonyos mennyiségű gabona, egyéb termény és kevés pénz. Mindezt csak ősszel kapták meg, betakarítás után. A kollektív gazdaságok nem rendelkeztek saját gépekkel, hanem ezeket az állami mezőgazdasági gépészeti állomásoktól bérelték, és terményben fizették az ellenértékét. Ezek a tsz-ek ki voltak szolgáltatva az állam- és pártszerveknek, azok hozták meg a főbb döntéseket (mit, mennyit termeljenek), és még az árakat is, amelyen a terményeiket el kellett adniuk az államnak. A kollektivisták szociális gondjait, javadalmazását teljesen e gazdaságok nyakába varrták. Így a kollektivisták jövedelme és nyugdíja a legalacsonyabbak közé tartozott. Ezt a 15 árnyi (1500 m2, 1 hektár = 100 ár) háztáji gazdaságban saját maguk megtermelte terményekkel igyekeztek kiegészíteni. (Ennyi járt minden tsz-tagnak.)
A kollektív gazdaságok mellett az állam létrehozta saját állami mezőgazdasági vállalati hálózatát (ÁMV). Az állami mezőgazdasági vállalati ÁMV-ok a megművelt földterületeknek úgy 15–20%-át birtokolták. Sok esetben az államosított nagybirtokokat vették át, és alakították szakosodott mintagazdaságokká, melyek fizetett munkaerővel működtek, és volt szakképzett személyzetük. Egyfajta kiváltságos helyzetben voltak ezek az állami mezőgazdasági vállalatok, mert szinte kizárólag ezek részesültek a mezőgazdaságba irányuló befektetésekből-fejlesztésekből, a legjobb minőségű földterületeket birtokolták, és aránylag jól el voltak látva traktorokkal, mezőgazdasági gépekkel, műtrágyával stb.
Az állami mezőgazdasági vállalatokon belül szakosodott farmok működtek: szőlő- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés, (ezen belül is megfelelő szakosodással.) Jelentős területeken gazdálkodtak, és a terméseredmények (hektárhozamok), is jóval nagyobbak voltak, mint a kollektív gazdaságokban. Betakarításkor az állami mezőgazdasági vállalatok igénybe vették a diákok, katonák munkaerejét, ezek itt folytattak mezőgazdasági gyakorlatot („praktika”). Ez egyfajta olcsó vagy ingyen munkaerő volt, amely hozzásegítette ezeket a vállalatokat, hogy sokáig nyereségesen működjenek.
Sok esetben ezek a vállalatok saját feldolgozási és értékesítési hálózatot alakítottak ki, innen ered például a Gostat-üzlet elnevezés, amely kezdetben egyfajta jobb minőséget is jelentett, amelyre a szocializmusban az állami vállalatok sokat nem adtak. (Többnyire hiánygazdálkodás volt, és a termékeket amúgy is megvették a vásárlók.)
A Ceauşescu-korszak utolsó éveiben az országot sújtó gazdasági válság, a szükséges beruházások elmaradása, a központosított tervezés és rossz vezetés következtében, s „mert az állam rossz gazda”, ezek a vállalatok is kezdtek veszteségesek lenni, romlott a termékek minősége, stb.
Ebből a korszakból származik a Gostat-csirke kifejezés, amely arra utal, hogy az utolsó években az állami mezőgazdasági vállalatokban tenyésztett csirkék, tyúkok elég satnyák voltak, ellentétben a falusi emberek által tenyésztett házi baromfival. (Ha valakire ismerősei rámondták, hogy olyan, mint egy Gostat-csirke, az arra utalt, hogy az illető nincs jó bőrben.) (László László)