Ateista nevelés (vallásellenesség)

A fogalom eredete az ateizmusra vezethető vissza, mely istentagadást jelent.

Mivel a kommunista ideológia maga is egyfajta „vallás”, ezért nem volt összeegyeztethető a hagyományos vallásokkal. A szocializmus kezdeti időszakában durvább módszereket alkalmaztak: papok üldözése, bebörtönzése, egyházi javak államosítása stb. A későbbiekben burkoltabb eszközökkel, de legalább annyira intenzíven és hatékonyan folyt az iskolai tantervekbe vett ateista nevelés.

A kommunista vallásellenesség, vallásüldözés elméleti alapjául a két klasszikus ideológus felfogása szolgált: Karl Marx már 1843-ban megfogalmazta, hogy „a vallás a nép ópiuma”. Lenin ezt továbbfejlesztette, kiegészítette még 1905-ben, tehát jóval a kommunizmus oroszországi hatalomra kerülése előtt: „A vallás ópium a nép számára. A vallás a szellemi pálinka egy neme, amelybe a tőkés rabszolgái belefojtják emberi mivoltukat…”

A vallásos világnézettel, életfelfogással szemben az államszocialista (= kommunista vagy szocialista) korszakban szembeállították a „tudományos materialista” (ateista) világnézetet és felfogást. Ezt igyekeztek beverni az emberek agyába már óvodáskortól kezdve. Ezért igyekeztek akadályozni a templomba járást, az egyházi ünnepségeken való részvételt. (Miközben az alkotmány névleg szavatolta a lelkiismereti szabadságot.) A hagyományos keresztelőket „névadó ünnepségnek” nevezték, a bérmálást, konfirmálást, egyházi esküvőket ellenezték.

Az osztályfőnöki órákon, de bármilyen más órán is, gyakori téma volt az ateista nevelés. Gyakran a politikailag kinevezett iskolaigazgatók arra kényszerítették a tanítókat vagy osztályfőnököket, hogy istentisztelet előtt templomok kapujában álljanak, és onnan „tereljék” a tanulókat az iskolai tevékenységekre. Az iskolákban szombat délután (amikor a konfirmációs előkészítőket tartották) vagy vasárnap délelőtt kötelező jellegű tevékenységeket szerveztek, hogy ezzel is távol tartsák a diákokat a templomlátogatástól.

Ha tanárok vagy valamilyen vezetőtisztséget betöltő személyek részt vettek istentiszteleten, egyházi esküvőn vagy keresztelőn, akkor ezért megdorgálták, vagy vezetőtisztségükből leváltották őket. Hasonló helyzetben levő személyek, ha saját gyermekeik számára templomi keresztelőt vagy egyházi esküvőt rendeztek, akkor ugyancsak megtorlásban részesültek. (Ezért gyakorlattá vált, hogy a keresztelőket, konfirmálást, bérmálást, egyházi esküvőt nem a lakhelyükön rendezték meg, hanem a nagyszülők falujában, eldugottabb helyen.)

Az egyház- és vallásellenes állami tevékenység része volt, hogy az egyházi kiadványok példányszámát korlátozták, nem hagyták jóvá énekeskönyvek, bibliák kiadását vagy azoknak a külföldről való behozatalát. 1985-ben a Református Világszövetség 20 000 magyar nyelvű Bibliát küldött Romániába, de azok nem jutottak el a hívekhez, hanem elkobozták és bezúzták őket, s vécépapírt készítettek belőlük. A szocialista román állam egyház- és vallásellenes tevékenysége némileg szelektíven működött: a kisebbségi történelmi egyházakat fokozottan korlátozták és próbálták ellenőrizni a Szekuritáté, milícia, egyházügyi államtitkárság vagy más állami intézmények révén. A többségi ortodox egyháznak, mely hűen együttműködött a rendszerrel, esetenként engedményeket tettek, vagy elnézőbbek voltak velük szemben. 

Az ateista nevelés fogalmát egy 1976-os pedagógiai lexikon a következőképpen határozza meg: „meggyőzés a vallási ideológia tudománytalanságáról, a tudományos világnézet és minden vallás összeférhetetlenségéről”. Ugyanezen forrás arról is beszél, hogy az ateista nevelés a szülők, nagyszülők ellenállásába ütközik.

Az iskola mellett a sajtó – folyóiratok, rádió, televízió is – fontos szerepet játszik az ateista nevelés folyamatában, akárcsak az egész kommunista propagandában, az „agymosásban”. (László László)