Beszolgáltatás, kötelező termékbeszolgáltatás
Mivel a szocializmus éveire végig a fogyasztási cikkek és az élelmiszerek hiánya volt jellemző, ezért az állam az utóbbiakat erőszakkal is igyekezett beszerezni, hogy legalább minimális szinten biztosítva legyen a napi ellátás. A kollektivizálás folyamatával párhuzamosan próbálták ellehetetleníteni a magángazdákat, ezért azok a várható termésük 20–60%-át be kellett szolgáltatniuk az államnak, jóval a piaci ár alatt. (Tehát csak a maradékból gazdálkodhattak, élhettek.) Akik nem teljesítették a beszolgáltatási kvótákat (mennyiséget), azokat bebörtönözték. A kommunizmus időszakában végig megmaradt a kötelező beszolgáltatások, „beadások” rendszere a falusiak számára. Még ha szerződést is kötött az állammal, az kikényszerített szerződés volt: Ha volt tyúkja, tojást kellett beadnia. Rendszeres állatösszeírásokat tartottak, ami alapján kötelezték a tulajdonosokat, hogy a tehén után tejet és borjút adjon be, a juh után gyapjút és bárányt az államnak, mindig igen alacsony áron. A tojás piaci ára 1,50–2 lej volt, s az állam ezért 40–50 banit fizetett. A disznó kg-ja élve 25 lej volt, az állam átvette 11–12 lejért, s hasonlóan a krumplit, a paszulyt, tejet stb. A vételárba a termelőnek nem volt beleszólási joga, az állammal nem lehetett alkudozni, mint a piacon. Ráadásul a termény árát is legtöbbször csak késve kapták meg. (Ha egy falusi családnak volt 2-3 disznója, legalább az egyiket kötelező módon be kellett adnia az állami felvásárlónak ilyen alacsony áron.) A tehenet és borjút nem vághatták le saját fogyasztásra, kizárólag állami vágóhídon lehetett azokat levágni. Egy „fekete” borjúvágásért börtönbüntetés járt.
Mivel az 1980-as években Románia külföldi adósságát jelentős mértékben élelmiszerexporttal törlesztette, de az állami mezőgazdasági vállalatok és a kollektív gazdaságok alacsony hatékonysággal termeltek, ezért volt szükség arra, hogy a paraszti-falusi gazdaságokat (családokat) ezekkel a beszolgáltatásokkal meggyötörjék. Az üzletekben hiánycikk volt a hús, tej, sajt, tojás, vaj stb., ezért ezek a termékek (élelmiszerek) egyfajta valutává, egyetemes csereeszközzé váltak, és a gazdálkodóknak (a falusi termelőknek) jobban megérte volna, ha szabadon és készpénzért adják el ezeket a termékeket a piacon, mintsem féláron vagy még annál is olcsóbban az államnak.
A Ceaușescu-korszakban szinte minden évben szerveztek legfelsőbb szintű „mezőgazdasági tanácskozásokat”, ahol döntöttek az szigorításokról. Az 1984. január 17-i tanácskozás címe is tanulságos: Munkatanácskozás a mezőgazdasági tevékenységről, a növénytermesztés és állattenyésztés erőteljesebb fejlesztéséről, a szövetkezeti parasztok és a magánteremlők gazdaságaiban. Itt a pártfőtitkár kijelentette, hogy: Minden termelőnek, aki mezőgazdasági területtel rendelkezik, kell, hogy legyen növénytermesztési és álattenyésztési terve. Illetve: A mezőgazdasági termények átadása az állam számára valamennyi paraszt részéről hazafias kötelesség. (Az aláhúzott kulcsfogalmak: terv és hazafias kötelesség.)
A falusiakat még azzal is gyötörték, hogy a nekik járó, cukor-, olaj-, lisztfejadagot (amely fele volt a városinak) csak akkor adták ki, ha ők elegendő mennyiségű mezőgazdasági terményt adtak be az államnak (krumplit, tojást, tyúkot, paszulyt stb.). Holott a mezőgazdaságban dolgozók jövedelme alig fele volt az ipari dolgozókénak.
Vicc: Az egyik ilyen országos mezőgazdasági tanácskozáson, miután az ülést vezető N. C. elmondta beszédét, megkérdezte a teremben ülőket, hogy van-e valakinek kérdése. Az egyik erdélyi (székely?) küldött felállt, hogy neki van kérdése: Olyan szép nagy volt a cukorrépa- és a napraforgótermés, de hogy létezik, hogy az üzletekben nem lehet sem olajat, se cukrot kapni?
Válasz: A kérdésfeltevés igen helyes, majd szünet után megkapja a választ. De szünet után nem azzal kezdték, és akkor másvalaki megkérdezte: Jó, jó, de hova lett a kérdező, aki a szünetig mellette ült? Ő is megkapta a választ: Újabb szünet után meg fogjuk ezt is válaszolni. (László László)