Brassói munkástüntetés, szamizdat (Ellenpontok, Kiáltó szó), vezető tisztségviselők levelei
Névleg a kommunista rendszer azt jelenti, hogy a munkások hatalmon vannak, tehát az uralkodó osztály részei. Ezt a valótlanságot éppen az igazolja, hogy az elégedetlen munkások sztrájkolnak, tiltakoznak, tüntetnek, amint ezt Brassóban is tették:
1987. november 14–15-én a brassói teherautógyárban az éjjeli váltásban dolgozók este a gyárba jövet megtudták, hogy 30%-kal kisebb fizetést kapnak, költségtúllépés miatt. A felháborodott munkások reggel megpróbálták az igazgatósággal tisztázni az ügyet, de ezt elutasították, s ezért néhány ablak beverése után több ezren elindultak a városközpontba, a megyei pártbizottsághoz. Közben más munkások is csatlakoztak hozzájuk. Előbb egy betiltott éneket énekeltek (ma az állami himnusz), majd a pártbizottság előtt már rendszerellenes jelszavakat is skandáltak: Le Ceaușescuval! Le a diktatúrával! Benyomultak a pártszékházba, és ott kommunista kiadványokat, plakátokat és újságokat gyújtottak meg, majd behatoltak a pártbüfébe, ahonnan kiszórták, széthordták azokat a finomságokat, amelyek csak a vezetés számára voltak hozzáférhetőek. (Az üzletekben nem lehetett kapni.)
A hatóságok a rongálást-fosztogatást használták fel ürügyül, és a különleges belügyi alakulatok könnygázt, vízágyúkat vetettek be. Késő délutánra visszafoglalták az épületet, több mint 500 embert letartóztattak. Bíróság elé állították őket, 62 embert börtönbüntetésre ítéltek, a többit Brassóból száműzték, büntetésből szétszórták őket az országban.
Szamizdat – jelentése cам [szam] (saját) издательство [izdatyelsztvo] (kiadás) magánkiadás, mely olyan illegális kiadványt (újság, röpirat, kiáltvány) jelöl, melyet a cenzúra megkerülésével adtak ki és terjesztettek a kommunista országokban. Többnyire írógépen írták, sokszorosították, és mind a szerzőit, mind a terjesztőit vagy olvasóit üldözte a politikai rendőrség. Romániában a két legismertebb szamizdat az erdélyi magyar Ellenpontok (1981–1982) és a Kiáltó szó (1988).
Az Ellenpontok 1981–1982-ben Nagyváradon ellenzéki fiatal értelmiségiek által kiadott folyóirat, mely a romániai kommunista rendszer kisebbségpolitikáját (magyarellenességét) tette szóvá, és ismertette meg a közvéleménnyel. Egyes lapszámok Magyarországra és nyugatra is kijutottak. Majd azokat a Szabad Európa rádióban ismertették, szövegét beolvasták. Ezzel külföldön is megismerhette a romániai rendszer igazi arcát. A megvallott céljuk volt: „A kelet-közép-európai jogfosztottság és ezen belül az erdélyi magyarság politikai, gazdasági, kulturális elnyomásának ismertetése.” Ezért a szerkesztőket (Ara-Kovács Attila, Szőcs Géza, Tóth Károly Antal) letartóztatták, és hosszadalmasan vallatták a Securitate nagyváradi és kolozsvári kirendeltségén. A szerkesztők a meghurcoltatásuk után külföldre távoztak: elsőként Ara-Kovács költözhetett át, 1983 májusában (ő már évek óta hontalan volt), őt követte Tóth Károly a családjával, 1984 júliusában, utolsóként pedig Szőcs Géza, 1986 augusztusában. A magyar hatóságok vonakodtak beengedni őket a közismert antikommunista mivoltuk miatt. A helsinki folyamat részeként összehívott madridi utótalálkozóhoz memorandumban foglalták össze a romániai magyarság problémáit és követeléseit. A kiadvány nyíltan tudatosította, hogy a szocializmus keretei között nem lehet a nemzetiségi kérdést megnyugtatóan kezelni.
Az 1983-ban Budapestre távozott Ara-Kovács Attila indította el az Erdélyi Magyar Hírügynökséget, amely 1989-ig több mint 500 közleményt tett közzé magyar és angol nyelven konkrét romániai jogsértésekről. A romániai magyarság ügyét alapvetően mint emberjogi problémát tematizálták.
Kiáltó Szó, 1988-ban Kolozsváron Balázs Sándor filozófus szerkesztésében, számos jeles író, értelmiségi (Cseke Péter, Cs. Gyímesi Éva, Kántor Lajos stb.) részvételével megjelent illegális folyóirat. Összesen két száma jelent meg, további 7 megszerkesztett és Magyarországra kijuttatott szám megjelentetése elmaradt. Voltak szerzők, akik saját nevük alatt publikáltak, mások álnéven, tartva a megtorlástól. (A Kiáltó Szót Budapesten sokszorosították – nem úgy, mint az Ellenpontokat –, és onnan csempészték vissza Erdélybe!)
Román ellenzéki értelmiségiek is írtak a lapba, köztük Doina Cornea. Egyetlen mondat az első számban megjelent Beköszöntőből: „Együttműködésre, közös fellépésre szólítunk fel minden tisztességes erdélyi magyart.”
Azokból a magyarokból, akik bekerültek a párt (RKP) és állam vezetésébe (inkább kirakatnak), Király Károly és Takács Lajos voltak azok, akik már az 1970-es években levélben fordultak N. Ceaușescuhoz a magyarokat ért sérelmek, igazságtalanságok miatt. A beadványaikat kicsempészték Nyugatra, ahol egy angol nyelvű kötetben jelentek meg, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a nyugati közvélemény megismerhesse Bukarest kisebbségellenes politikáját. (László László)