Ceușescu, Nicolae és Elena (személyi kultusz)
Nicolae Ceaușescu (1918–1989) eredetileg cipészinasból lett ifjú kommunista, aki 1947–1965 között már tagja volt a Román Kommunista Párt vezetésének. 1965-ben Gheorghe Gheorghiu-Dej halálakor választják meg legfelsőbb pártvezetőnek, főtitkárnak. Később több más vezetői tisztséget tölt be egy időben: az Államtanács elnöke, majd 1974-től köztársasági elnök, a hadsereg főparancsnoka stb. Az 1970-es évektől egyre inkább családi jellegű diktatórikus hatalmat épít ki, melyben felesége, fia, menye, testvérei, sógorai fontos tisztségeket töltenek be. (Például felesége – Elena – lesz a miniszterelnök első helyettese, a kisebbik fia – akit „trónörökösnek” szemeltek ki – egyre fontosabb párt- és állami funkciókat kap, hogy majd apja örökébe léphessen.)
Egy 1971-es kínai és észak-koreai látogatás nyomán kezdetét veszi a diktatúrákra egyébként is jellemző személyi kultusz, azaz a vezető személyének ünneplése, istenítése. Egyre hangosabban és hosszabban tapsolják, magasztalják, éltetik minden lehető alkalommal. Születésnapján (január 26.) az egész ország lakossága felköszönti-ünnepli.
Az ókori uralkodókhoz hasonlóan szerette, ha hízelgő megnevezésekkel szólították meg. Ezek közül a legismertebb és ugyanakkor a legnevetségesebb a Kárpátok géniusza. Igen sok könyv, festmény, szobor, vers és különféle összeálítás készült a N. C. és felesége üneplésére, magasztalására. Mindkettőjük születésnapja nemzeti ünnep volt, amelyek közeledtével, de még utána is egy darabig a lapok, a tévé, a rádió tele volt istenítésükkel. A hagyományos történelmi ünnepek, évfordulók alkalmával sem az illető eseményeket és azok szereplőit ünnepelték, hanem valójában a Ceauşescu házaspárt. A költők-írók, szobrászok, festők versengtek egymással, hogy ki tud magasztosabb (valójában talpnyalóbb) ünnepi vagy alkalmi alkotást készíteni.
De az átlagos napokon sem kezdődhetett tévéhíradó N. C. nélkül, mint ahogy nem hiányozhatott soha az újságok címlapjáról* sem. A könyvtárak és könyvesboltok tele voltak a N. C. műveivel, melyeket luxuskiadásban publikáltak, állami pénzen lefordítottak idegen nyelvekre, és igyekeztek külföldön is terjeszteni, ezzel is igazolva a Szeretett Vezér nagy tudását és népszerűségét. Képével tele voltak a tankönyvek és tantermek.
Mindenhol idézték az Ő értékes útmutatásait. Szavait úgy „itták”, mint a hívő emberek a Szentírás szövegét (persze csak látszólag.). A sajtó, a televízió bemutatta gyakori munkalátogatásait, amely kezdődött a repülőtéren, folytatódott a gyárakban, kórházakban, iskolában, szántóföldeken. Fogadására mindenhol emberek (felnőttek és gyerekek) tízezreit rendelték ki. A szokásos koreográfia az volt, hogy a végén egy óriási nagygyűlésben csúcsosodott ki minden látogatás, ahol elmondta tapasztalatait a látottakról, és új feladatokat tűzött ki a helyiek számára. Minden megyeszékhelyen kialakítottak egy úgynevezett tapsteret, ahová össze lehetett terelni a hatalmas ünneplő tömeget.
E látogatásokra elnöki különrepülőgéppel, olykor saját különvonattal érkezett, vagy a leggyakrabban helikopterrel. A látogatásokon számtalan virágcsokrot, ajándékot kapott. A tengerparton és a hegyekben számos kényelmes és folyamatosan őrzött villa, palota vagy kastély szolgálta az elnöki pár kényelmét és nyugalmát. Ellátásukról a lehető legjobban gondoskodtak, még akkor is, amikor már az ország lakosságának egy jelentős része nélkülözött. Minél jobban romlott az átlagos életszínvonal, annál nagyobb volt az ünneplés.
*Találós kérdés: Vajon miért nem adtak ki a szocialista Romániában szexlapot?
** Vicc: Újra ki fogják adni Nicolae Ceaușescu összes munkáját a következő címmel: Az illegalitástól – az aligellátásig. (Illegalitás, így nevezték az 1924–1944 közötti korszakot, amikor az RKP illegális, azaz törvényen kívüli volt, s az ifjú N. C. már ekkor a párt tagja volt.) (László László)