Fejadag (porció, ráció), jegyrendszer „tudományos és észszerű” táplálkozás

A hatvanas évek végén s a hetvenes években más kelet-európai országokkal ellentétben, amelyek gazdasági reformokat igyekeztek bevezetni (például Magyarországon és Csehszlovákiában is volt egy gazdasági-politikai jellegű nyitás), Románia szigorúan központosított tervgazdaság maradt. Az ország külpolitikájának két stratégiai célja volt. Egyrészt Románia a Szovjetuniótól kívánta magát függetleníteni a megromlott román–orosz kapcsolatok következtében, mivel Románia nem fogadta el a KGST-ben neki szánt agrár-, nyersanyagtermelői szerepet. Másrészt épp a különutasság a nyugat-európai országoktól várt fejlesztési beruházásokat, amelyek ezzel is a keleti blokkot próbálták bomlasztani. Ezért Románia 1971-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezet elődjéhez, az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményhez (GATT), 1972-ben pedig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tagja lett. Ezáltal könnyebben jutott az ország devizahitelekhez, de épp a tervgazdasági rendszer és a központosított vállalatirányítás miatt mégsem indult meg a gazdasági növekedés. Ehhez jött a nemzetközi olajválság, amely tovább rontotta a román külkereskedelem pozícióit. Ugyanakkor a világgazdasági krízis, az infláció növekedése miatt kamatemelés következett be, és ez megnehezítette az adósságtörlesztést. Ehhez társult még a Románia iránti bizalomvesztés 1978-ban, Pacepa tábornoknak, a Securitate vezetőjének disszidálásával, majd a lengyelországi katonai hatalomátvétel miatt a nyugat-európai országok beszüntették a hitelek folyósítását a Varsói Szerződés tagállamainak. Ezért Románia 1981-ben bejelentette fizetésképtelenségét, adósság-átütemezést kért, és az IMF-hez fordult a válságkezelés érdekében. Ceaușescu 1982-ben – az utóbb említett nemzetközi szervezet világszerte alkalmazott megszorító politikájához alkalmazkodva – úgy döntött, hogy 8 éves határidőt szabva, 1990-ig az országnak vissza kell fizetnie a teljes adósságát. A döntés hátterében egyrészt az állt, hogy a fizetésképtelenség az addigi gazdaságpolitika kudarcát nyilvánossá teheti, és a vezetés elveszti a bizalmi tőkéjét. Másrészt a lengyel példa. Egyrészt Ceaușescu úgy gondolta, hogy a fizetésképtelenség, az adósság megfékezésének sikertelensége az egész addig követett gazdaságpolitika kudarcaként jelenhet meg, aminek politikai következménye lett volna. Ezzel ugyanis az ország lakossága számára nyilvánvaló lett volna, hogy a diktatúra teljesen hibás alapokon, fenntarthatatlan módon működött, vagyis az ország vezetése maradék politikai bizalmi tőkéjét is elvesztett volna. Másrészt a lengyel példa, a hiánygazdálkodás miatti lehetséges ellenzéki szervezkedés szovjet beavatkozásra vagy katonai hatalomátvételre adhat lehetőséget. Harmadrészt szembesülni kellett azzal, hogy a szovjet függőséget egy másik, világpiaci kiszolgáltatottság váltotta fel, és a gorbacsovi reformok és a kelet-európai változások miatt már a KGST-be se hátrálhatott vissza. Ezért vállalta Ceaușescu az ország erejét meghaladó gazdasági stratégiát. Ennek érdekében népszavazáson fogadtatta el, hogy nem szabad külföldi hitelt felvenni, így arra lehetett hivatkozni, hogy közös társadalmi erőfeszítésről van szó. Az adósságot az import szigorú korlátozásával, a gazdasági termelés minden lehetséges eredményét exportálva próbálták csökkenteni. A szigorú jegyrendszer mellett is sokan éheztek, korlátozták az energiafogyasztást (villanyáram, fűtés, gépkocsi- és tömegközlekedés). Egyedül az exportra termelő vállalatok számára biztosítottak forrásokat, mert az exportjuk biztosította az adósság visszafizetését, amely 1989-re meg is történt. Egyes elemzések szerint 1982–1989 között évente átlag 15 000 ember halt meg a visszafizetéshez kapcsolódó élelmiszerhiány, korlátozások és gyógyszerhiány következtében. Ceauşescu kiszámíttatta a szakemberekkel, hogy mennyi kalóriára van szüksége egy személynek, s miután azok 3300 kalóriát javasoltak, erre ő megállapította, hogy ez túl sok, „egészségtelen”, és a férfiak számára átlagosan 2700, nőknek 2000 kalóráit írt elő. S mivel mindent megterveztek, ehhez az egy főre jutó éves élelmiszer-termelést (illetve fogyasztást) is előírták: 60-70 kg hús, 8-10 kg hal, 210-230 l tej, 260-280 db tojás, olaj és 16 kg zsír, 70-90 kg krumpli, 65-95 kg gyümölcs, 22-26 kg cukor. Mivel ezt a mennyiséget sem sikerült biztosítani, ezeket az adagokat csökkentették, és 1981–1982-től jegyrendszert vezettek be megszabott fejadagokkal. (Fejadag, porció v. ráció, s amire osztották az volt a jegy, román kölcsönszóval a kartella.) De ez a mennyiség csak papíron létezett, a valóságban ennél sokkal kevesebb jutott egyéni fogyasztásra. A kartellát, a családfő vehette ki, igazolva a családtagok számát hivatalos iratokkal. Egy település lakossága be volt osztva körzetenként a legközelebbi élelmiszerüzlethez, és különböző kartellákkal kivehették a fejadagot: kenyeret naponta, cukrot, olajat, húst, vajat stb. havonta, vagy amikor volt éppen az üzletben. (Akár félnapos sorba állás után jutottak az őket megillető fejadaghoz, ha az éppen el nem fogyott.)

A fejadagok nagysága: kenyérből 300-400 gramm naponta. (De az azelőtti napi adagot nem adták ki sohasem utólag.) Tejből előbb a 3 év alatti gyerekeknek járt heti 2-3 liter, később csak az 1 év alattiaknak. A többi fejadagok egy hónapra szólnak: cukor 1 kg, olaj 1 l, disznó- vagy marhahús 0,5 kg, (olykor külföldi húskonzerv járt helyette), csirkehús 1 kg, fehérliszt 1 kg, kukoricaliszt 1 kg, vaj 100 g, felvágott 400-500 g, tojás 8-12 db.

Ugyancsak a fejadagok bevezetésekor elrendelték a „termékhalmozás” büntetését: Ha valakinél találtak odahaza összegyűjtve 10-12 kg cukrot, amely egy személy egyéves adagja lett volna, akkor ezért 3 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, mint áruhalmozót, aki „spekulációs” célokkal szerezte a „hatalmas” mennyiséget. Jegyrendszer létezett korábban is, például a második világháború éveiben, nemcsak Romániában, hanem Európa szinte minden országában. Az azonban példátlan volt a nyolcvanas években, hogy visszatérjen a jegyrendszer időszaka.

Az egészséges („tudományos”) táplálkozás erőltette az „egészségtelen” disznó- és marhahús fogyasztása helyett (a disznó- és a marhahús eladható volt külföldön) a hal fogyasztását. A román halászflotta igen jelentős volt, és sózott vagy fagyasztott, esetleg konzerv formájában a nyolcvanas évek közepéig az élelmiszerüzletekben állandóan lehetett halat kapni. Mindenhol ott volt a reklámszöveg: Egyetlen étkezés se legyen hal nélkül! De az utolsó évekre már a hal is eltűnt az üzletekből.

Találós kérdés: Melyik a legokosabb állat a kommunista Romániában? Válasz: A disznó. Indoklás: mert fej és láb nélkül is elhagyja Romániát. (Ez arra apropó, hogy legfeljebb a disznó lábát és fejét lehetett kapni, mert az értékesebb részeit exportálták.)

Vicc: Az egyik termelőszövetkezetben van egy koca (anyadisznó), s a tervben előírják számára, hogy 8 malacot kell fialnia. De a terv és a várakozások ellenére csak 2 malaca lesz. Ekkor a helyiek a megyének 4-et jelentenek le. (Úgy számolnak, ha ellenőrzés lesz, és csak 2 malacot találnak, a másik kettő elpusztult, vagy a koca felfalta, stb.) A megye Bukarestbe a minisztériumnak jelenti, 6 kismalac született. A minisztérium közli Ceaușescuval, hogy megvan a terv, mind a 8 malac. Ő pedig így dönt: 2-t exportálunk, 6 marad hazai fogyasztásra. (László László)