Felsőfokú oktatás helyzete

Felsőfokú oktatás helyzete (a beiskolázás szűkös volta, a magyar felsőoktatás elsorvasztása, kihelyezési rendszer): A teljes romániai felsőoktatásban végbement az 1970-es–80-as években egyfajta átcsoportosítás, amelyet az oktatás “politechnizálásá”-nak neveztek. Egyre több műszaki szakembert, mérnököt és almérnököt képeztek, a humán tudományok egy része beszűkült, háttérbe került, majdnem tiltott listára került a szociológia, pszichológia stb. A középiskolákhoz hasonlóan az egyetemi oktatásban is jellemző volt a magyar nyelvű oktatás fokozatos visszaszorítása, egészen a teljes felszámolásig: Előbb a kolozsvári műegyetemen számolták fel a magyar nyelvű képzést (az 1953–54-es egyetemi évtől), 1959-től a Mezőgazdasági Főiskolán (Agronómia), majd utóbb a Gh. Dima Zenekonzervatóriumban és a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tüntették el a magyar tagozatokat. 1973-ban a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolát szüntették meg, mely általános iskolai tanárokat képzett magyar és román nyelven. A két marosvásárhelyi főiskola jó példa arra, hogy miként kell egy intézményt beolvasztani, elrománosítani. A magyar nyelvű orvos- és színészképző főiskolákon előbb román tagozatokat létesítettek, majd román lett az intézmények vezetősége, végül szinte elhanyagolható számban vettek csak fel magyar diákokat. A színin a nyolcvanas években a korábbi magyar diákok számának töredékét vették fel. Korábban egy évfolyam létszáma 8-10 körül mozgott, a nyolcvanas években pedig alig 1-2 fő, pedig a magyar színházakban színészhiány volt. Az orvosin is a román tagozat megjelenése után csökken az ott tanuló magyar diákok száma. (Pl. az általános orvosi szakra 1980-ban még 87 hallgatót vettek fel, 1989-ben 17 főt.) 1986-tól ugyanitt megszüntették a magyar nyelvű gyógyszerészképzést.

A kolozsvári egyetem esete is szemlélteti ennek a jellegzetes “szalámitaktikának” – a beolvasztásnak és elsorvasztásnak – tipikus romániai esetét: 1959-ben még fele-fele alapon egyesítik a román (Babeș) és a magyar (Bolyai) egyetemeket. Az így létrejött Babeș–Bolyai Tudományegyemen először a jogi és közgazdasági karok lesznek román tannyelvűek, és az itt tanuló magyar diákok száma folyamatosan csökken. Az egyesítés évében, 1959-ben 1266 magyar diákja volt a kolozsvári egyetemnek, 1989-ben már csak 661. 1983-tól megszűnnek a tagozati alcsoportok (az évfolyamokon a magyar tannyelvű csoportok), ha nincs egy évfolyamon legalább 7 magyar anyanyelvű diák. S erről felvételin gondoskodnak, hogy a bölcsészkari magyar szakos diákokon kívül ne legyen több, mint 7 fő. Mint ahogy a leendő magyar nyelv és irodalom szakos tanárok számának rohamos apadásáról is tesznek: kezdetben magyar főszak és idegennyelv-mellékszakon, (kettős szakosodás), illetve párhuzamosan magyar mellékszak és idegennyelv-főszakon évente 40-40 hallgatót vesznek fel, ezt csökkentik előbb évi 25 főre, majd 15 főre, míg a nyolcanas években csupán 7-8 fő tanulhatott magyar szakon. S 1985-től ezeket a végzősöket is a mellékszakjuk alapján helyezték ki, többnyire a Kárpátokon túlra. Ha valaki, mondjuk, magyar–angol szakos volt, akkor az angol szakjával elküldték Shakespeare nyelvét tanítani Moldvába, miközben nem volt elég magyar nyelv és irodalom szakos tanár Erdélyben.

Az egyetemet-főiskolát végzettek kihelyezési rendszere is diszkriminatívan működött: az 1970-es évektől kezdve egyre több magyar nemzetiségű orvost, gyógyszerészt, mérnököt, közgazdászt vagy tanárt helyeztek Románia Kárpátokon túli területeire, illetve ott végzett román fiatalokat Erdélybe. 1985-től például a tanárok kihelyezésénél nem vették figyelembe az iskolák tanítási nyelvét, így egyre gyakrabban fordult elő, hogy magyar diákokat román anyanyelvű tanár tanította, már ha tudott a diákjaival kommunikálni. Például az 1986-os nyári tanári kihelyezés során a Hargita megyébe helyezett 223 kezdő tanárból csupán 8 volt magyar anyanyelvű. Ezzel ellentétes irányban az 1988-as kihelyezéseknél a 951 magyar nemzetiségű egyetemet végzettből 689-et a Kárpátokon túlra helyeztek. A szülőföldjüktől távolra kihelyezett magyar fiatalok gyakran a külföldre kitelepedők sorait gyarapították. Valamennyi felsőoktatási intézmény esetében is látható volt, hogy az állam által engedélyezett helyek számát fokozatosan csökkentik, közelítve a nullához. Ez nem történt másként a lelkészképzésben sem: a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet esetében a korábbi 30-35 fős kezdő évfolyamok helyett a nyolcvanas évekre csupán csak 6-7 elsőévest vettek fel, holott egyre nagyobb volt a lelkészhiány. A felvételit magát is megnehezítették a magyar nemzetiségű fiatalok számára: kezdetben bármely egyetemre lehetett anyanyelven felvételizni, később csak a magyar helyekre. Az 1980-as évektől kizárólag románul lehetett felvételizni. (László László)