Hiánygazdaság, diktatúra szükségletek felett
A meghirdetett ideális kommunista társadalomban a lehető legnagyobb bőséggel számoltak, de a gyakorlatban a szocialista (kommunista) államokban – így Romániában is – csak a hiánygazdaságot sikerült létrehozni, mert ez a rendszer belső sajátossága, velejárója. Az egyének hiányt szenvedtek a mindennapi javakban (élelmiszer, ruha, lábbeli), szolgáltatásokban (víz, villany, fűtés), egészségügyi ellátás terén (gyógyszerek, segédeszközök) stb. Ezt a rendszer lényegéből, az iparfejlesztés túlsúlyából fakadó hiányt még fokozták a központi tervezés, rossz vezetés és gazdálkodás, emberi mulasztások, hanyagság, lopás stb. következményei. Nemcsak az élelem és benzin vált hiánycikké, hanem olyan elemi cikkek, mint vécépapír, szappan, vatta, mosószer stb. Gyakoriak és kiszámíthatalanok voltak az áramszünetek, akadozott a vízellátás, fűtés. (De az átamellátásból nem a nagyipari fogyasztókat kapcsolták ki, hanem az országos fogyasztás 9%-át felhasználó lakosságot.) A hiányt még fokozta az indokolatlan takarékosság, amelyet a lakosság rovására műveltek: árammal (gyertyával világítottak), fűtéssel (fagyoskodtak vagy rögtönzött megoldásokat kerestek), meleg vízzel (nyaranta nem szolgáltattak a lakosság számára meleg vizet), az üzemanyaggal (arra biztatták a falusiakat, hogy lóval-szekérrel szállítsanak, ne autóval).
A nagyobb városokban (főleg a nyugati határ közelében) sok mindenhez hozzá lehetett jutni feketén. Olyan termékekhez, melyek luxuscikknek számítottak, vagy státuszszimbólumnak, vagy a pénzt helyettesítő egyetemes valutának. Ilyen cikkek voltak a farmernadrág, kávé, külföldi cigaretták (listavezető a Kent), márkás kozmetikumok (pl. Fa dezodor v. szappan.) A feketekereskedelemmel foglalkoztak kamionsofőrök, pilóták, külföldre kiutazó sportolók, a határmenti sávban élők, akik a kishatárforgalomban átmehettek esetenként Magyarországra vagy Jugoszláviába. Szintén érintettek voltak a külföldi egyetemisták, akik Romániában tanultak, mert nekik joguk volt külföldre utazni, és behozni onnan a keresett árukat.
Valutát tarthattak, s valutás üzletben vásárolhattak. A shopok nagyobb szállodák mellett működtek, és a keresett külföldi árut meg lehetett kapni: farmer, külföldi italok, cigaretta, kozmetikumok, elektronikai cikkek (kazettás magnó). Ott megvették, s a nagy kereslet miatt továbbadták legalább dupla áron. (Részben a hatóságok tudtával, akiket meg lehetett vesztegetni, illetve a külföldiek egyfajta sérthetetlenséget élveztek.)
A kiutalásnak nevezték az a gyakorlatot, amikor egy nagyon keresett cikket, mondjuk, színes tévét csak úgy lehetett megvásárolni, ha egy városi vagy megyei hatóság (párt, szakszervezet vagy vállalatvezetés) ezt jóváhagyta. A vevő a névre szóló kiutalással jelentkezett, és kifizette a terméket. (Gyakran a kiutalást nem érdem alapján kapta meg valaki, hanem ismeretség, közvetítés vagy megvesztegetés nyomán.)
A pult alól történő árusítást a hiány alakította ki. Ha az átlagember az üzletben keresett egy cikket, a válasz az volt, hogy nincs. S a termék nem is volt kitéve látható helyre. Jött egy ismerős, protekciós személy, az kapott a termékből, amelyet a pult alól vettek elő, és becsomagolták, hogy ne lássák azok, akik ugyancsak szerettek volna vásárolni. (Nem volt tisztességes, sem törvényes, de a rendszer ezen az alapon működött.) Jó dolog volt boltvezetőnek lenni.
Az árukapcsolást is a hiánygazdaság alakította ki, s abban állt, hogy egy nagyon keresett temékkel együtt kötelezően adtak egy olyan cikket, amilyent senki sem vásárolt. Sört akartál inni, de kaptál még mellé egy halfasírtot, amelyet lehet, hogy a macska evett meg. Egy jó könyv mellé adták Ceaușescu valamelyik művét, így az is fogyott. (További példák: primőr paradicsom vagy uborka mellé fonnyadt szál szekfű; keresett élelmiszerhez romlott hal vagy hazai zöldségkonzerv – népnyelven gumitokány; külföldi ital mellé ócska keksz vagy édesség; keresett kozmetikum mellé ócska hazai termék, mind szükségtelen és pocsék minőségű, de ki kellett fizetni.)
A hiányra utaló szokás: az üres külföldi italos üvegek, cigisdobozok gyűjtése. (László László)