Kriterion Könyvkiadó, 1969–1989

Egy olyan intézmény, amely jóval több feladatot látott el, mint egy könyvkiadó. Nagyjából így lehetne egy mondatban jellemezni a romániai államszocialista időszak második korszakában létrehozott Kriterion Könyvkiadót. A kiadó tevékenységének a fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen évtizedekig egyetlen magyar nyelvű (a legnagyobb magyar nyelvű) könyvkiadói vállalkozás volt Magyarország határain kívül. A bukaresti székhellyel és kolozsvári fiókkal rendelkező kiadónak összesen nyolcvanegy alkalmazottja volt az 1989-es rendszerváltásig (ideértve a szerkesztők mellett a tördelőket, grafikusokat, kisegítő személyzetet stb.). 1970 és 1989 között a Kriterion magyarul összesen 1974 művet jelentetett meg, több mint, 21 millió példányban. Az évi átlaghoz (100 cím) viszonyítva a legtermékenyebb időszak 1972–1980 közé esik, a legalacsonyabb teljesítmények az 1985 utáni évekre esnek (évi 68–86 cím). A kiadói koncepcióban egy olyan komplex kiadói tevékenység állt, amely a szellemi élet sokrétű aspektusát kívánta lefedni a különböző tudományterületeket és művészeteket összefogó könyvsorozatok révén. Romániában élő nemzetiségek nyelvein (először magyar, német, szerbhorvát, ukrán és jiddis, majd 1978-tól szlovák és orosz, 1980-tól tatár, 1981-től török nyelven is) jelentet meg szépirodalmi, társadalom- és természettudományi műveket. Az 1971-ben induló Biblioteca Kriterion sorozat román fordításban a nemzetiségi irodalmak legjavát is közvetítette a román olvasók felé. A Ceauşescu-diktatúra időszakában működő nemzetiségi kiadó, a Kriterion létrejötte, működése és a nyolcvanas évek közepétől szisztematikus felszámolási kísérletek közti megmaradása több szempontból is a kommunista diktatúra időszakának egyedülálló és kivételes kulturális megvalósításaként értékelhető.  Mindemellett számos „ellenszéllel” kellett szembenéznie a kiadói kollektívának, amit elsősorban a rendszer cenzúrája, bizonyos témák és kötetek megjelenésének a folytonos bizonytalansága és egyéb hasonló tényezők nehezítettek. A kiadó működésének fenntartását és színvonalának megőrzését nagyrészt agilis igazgatójának, Domokos Gézának lehet tulajdonítani. „Én úgy látom ezt, hogy ha nincs Domokos Géza, akkor nincs Kriterion. Mert lett volna valami, de nem ez. Ahhoz, hogy ilyen nagy vállalkozások induljanak el, mint például a Szótörténeti tár, ahhoz egy kis kalandorság is kellett. Vagy hogy is mondjam, inkább olyan fenegyerekség. Az, hogy merjen kockáztatni, és merjen belefogni az ilyesmibe. Az ő döntéseire nagyon jellemző volt, hogy mikor valami új dolognak a lehetősége felmerült, akkor mindig az volt, hogy hát, nézzük meg, próbáljuk meg, vágjunk bele, s aztán meglátjuk, mi lesz. Volt olyan, amire utána azt mondta, hogy őt is a hideg rázta közben, hogy ha ez nem jön be, akkor mi lesz, de azért igen-igen bejött” – emlékezett vissza Domokosra Szilágyi N. Sándor. A magyarországi kiadványok korlátozása miatt, de nem csupán ez okból, az írott tartalmakra irányuló általános éhség volt a jellemző, így különösen a magyar vagy nemzetiségi nyelven megjelenő kiadványok nyomdából a kiadóhoz kerülése, de egyáltalán a könyvek megjelenése általános ünnepnek számított. Hasonló ünnepek voltak azon író-olvasó találkozók, amelyek által a kiadó munkatársai, a könyvek szerzői közvetlen kapcsolatba léphettek az olvasótáborral. „A könyvbemutatóinkat ünnepként éltük meg, mi és az olvasók egyaránt. 1970 és 1975 között szinte nem volt olyan hónap, hogy ne lett volna kiszállásunk […] Olvasó és könyvigénylés volt bőviben. Találkozásainkra vagy iskolákban, vagy több száz férőhelyes művelődési házakban, színházakban, könyvesboltokban, könyvtárakban került sor, és gyakran bizonyult szűknek a helyszín. Az emberek olvastak, találkozni akartak a hús-vér írókkal, könyvet vásároltak, akkoriban nem volt túl sokféle lehetőség a szabadidő eltöltésére. Részt vettünk minden, könyvvel kapcsolatos országos akcióban. Télen szervezték meg a „falusi könyvhónapot”, tavasszal a „könyv a vállalatoknál” eseményeire, vagy a „gyermekirodalom hetére” került sor, ősszel pedig a Gaudeamus könyvvásárra.” – emlékezett vissza erre az aktív kapcsolatra Diatcu-Schmidt Elena. A mind erőteljesebben érvényesülő központi irányítás jegyében az 1980-as évek végére kialakulóban volt egy új kiadói profil, amelynek egyre kevésbé lett volna feladata a nemzetiségi kultúra sajátos értékeinek ápolása, s egyre inkább a román állam-nemzeti homogenizálás kiszolgálása. Ennek az 1989-es rendszerváltás vetett véget, s bár a kiadó túlélte a privatizálási folyamatot, szerepe megváltozott és igazodott a piacgazdasági viszonyokhoz. Egykori munkatársai egy része, aki nem maradt a kiadónál, az pályát váltva (pl. Domokos Géza az RMDSZ alapító elnöke lett, Szilágyi N. Sándor és Egyed Péter az egyetemi katedrát választották, stb.) folytatta karrierjét. (Fodor János)