Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa

Az MNDT egyfajta kirakatszervezet, amelynek neve jól hangozhat, de a politikai érdekérvényesítés szempontjából nem sokat ér. 1968 októberében a párt központi bizottsága eldönti, hogy „meg kell alakítani az együttélő nemzetiségek reprezentatív jellegű szervezeteit”. Ezeket a nemzetiségi tanácsokat az ugyancsak akkor létrehozott országos Szocialista Egység Frontjának keretébe építették bele. Három hét múlva, november 15-én Bukarestben megalakul az MNDT (akárcsak a németek és szerbek nemzetiségi tanácsai). A kimondott cél: „A tanácsok biztosítani fogják a magyar dolgozók még aktívabb részvételét az egész néppel együtt, a párt és állam politikájának kidolgozásában, és megvalósításában”. Az országos büró tagjait a kormány nevezi ki, a megyei vezetést a megyei pártbizottság hagyja jóvá. Az első néhány évben a vezetőségben szerepeltek hiteles erdélyi magyar értelmiségiek: Sütő András, Domokos Géza, Takács Lajos (a Bolyai Egyetem utolsó rektora) stb. De később a testület irányítását pártaktivisták kezébe adták, akik ugyan magyarok voltak, de igazából a párttól kapott parancsok buzgó végrehajtói voltak. A kormány soha egyetlen kérdésben se kérte ki a tanács véleményét, és az ott elhangzott javaslatokat vagy panaszokat (ameddig még voltak kezdetben) igyekeztek leseperni az asztalról. Az első néhány évben az országos tanácskozásokon még felvetődtek a magyarságot érintő problémák: magyar iskolák, lapok, intézmények helyzete, de már az 1974-es áprilisi tanácskozáson személyesen N. Ceaușescu megmondta, mi a nemzetiségi tanácsok feladata. (Ezt azután, hogy Takács Lajos jogos nemzetiségi sérelmeket emlegetett: hogy sok helyen a települések nevét csak románul használják, hogy a rendőrségnél és igazságszolgáltatásban alig vannak magyar alkalmazottak, stb.) „Szükségesnek tartom, hogy a magyar és a német nemzetiségű dolgozók tanácsa intenzívebben tevékenykedjék, fogja össze a dolgozók erőfeszítéseit, hogy még aktívabban részt vállaljanak a párt nagyszerű országépítő programjának teljesítéséből.” (Tehát pártfeladatot teljesíteni, nem pedig sérelmekkel bajlódni!) Kicsivel odébb meg egyenesen utal az elvárt beolvadásra: „Olyan kereteket kell teremteni, hogy idővel fel se merüljön, hogy valaki román, magyar vagy német.” S az egyre inkább „díszmagyarokból” (inkább gyászmagyarok) és „kirakatnémetekből” álló testület ezt is megéljenzi és megtapsolja.

A következőkben egyre inkább a diktatúra bábjává válik az MNDT. Valahányszor külföld felé igazolni kell, hogy Romániában példás a kisebbségpolitika, és a nemzeti kisebbségek teljesen azonosulnak a párt irányvonalával, azonnal összeterelik a testületet, s azok a hatalom elvárásának megfelelően azt szajkózzák, amit a szájukba adnak. Ez a hetvenes évek második felétől fokozottan így van, amikor nyíltan magyarellenes fordulatot vesz előbb a romániai kül- és belpolitika. Szemelvény az 1977-es áprilisi MNDT Határozatából: „Kategorikusan visszautasítjuk az ultrareakciós, neofasiszta körök által az emigrálás kérdésében keltett diverziót...” Már Románia területi épségét is veszélyeztetik „egyes nyugati országok revizonista és irredenta elemei...” (Ezek a jelzők és szófordulatok a nyolcvanas években egyre gyakrabban és durvábban jelentkeznek. Előbb még csak a nyugati magyar emigrációt szidják, de rövidesen sor kerül Magyarországra is, bár a Magyar Népköztársaság „szomszédos és baráti ország”.)

Az MNDT első pár évében a tanácskozásokon magyarul is fel lehetett szólalni, de aztán kizárólag románul, sőt a felszólalásokat előre megírták, és azokat csak fel kellett olvasni. Majd egyre ritkábban hívták össze az MNDT-t. Utolsó alkalommal 1987-ben, mikor a frissen megjelent háromkötetes Erdély története miatt Magyarországot kellett szidalmazni, és hűségesküt tenni a szocialista Románia mellett. Az itt elfogadott Jelentésből (1–2) és egy hozzászólásból (3) idézetek: „Érthetetlen és elítélendő az a tény, hogy az utóbbi időben a Magyar Népköztársaságban politikai és kulturális személyiségek, különböző sajtószervek célzatos, rágalmazó kijelentéseket tesznek a romániai helyzettel, Románia bel- és külpolitikájával kapcsolatosan...” (1) Vagy: „A Magyar Népköztársaság könyvkiadóinál napvilágot látó egész sor történelemtudományi munka a történelmi igazság durva meghamisítását tartalmazza...” (2) „Vajon nekünk kell emlékeztetnünk ezeket a szakembereket arra, hogy azokban az időkben, amikor a finnugor vándornépesség letelepedett a kárpáti térségben, ott már ősi kultúra és civilizáció volt, több mint ezeréves állami berendezkedés, amely képes volt keményen ellenállni az árpádi hadak behatolásának?” (3) (Ezt még egy román politkus-történész sem fogalmazhatta volna meg román szívnek szebben hangzóan.) Ezek egy janicsár szavai, mely szemlélteti, hogy hova is süllyedt az MNDT. (László László)