Mezőgazdasági gyakorlat („praktika”, középiskola, egyetem, katonaság)
Az egyik jelszó és bevett gyakorlat volt az 1989 előtti oktatásügyben: A munkára való nevelés. Ezért V–VIII.-ban és a középiskolában létezik úgynevezett műhelygyakorlat az iskolai órarendben. Ezt mesterek tartják, és főleg lakatos- vagy asztalosmunkákat végeznek az iskolákban kialakított műhelyekben. De emellett bevezetik a tanév végi és tanév eleji „társadalmi-termelési gyakorlatot” (kölcsönszóval röviden „praktika”). Szinte kizárólag mezőgazdasági gyakorlat, amikor az iskolásokat a termésbegyűjtésre terelik, de vihetik kapálásra, faültetésre, gyomlálásra, aratáskor kalászgyűjtésre, sánc- és gödörásásra, erdei gyümölcs gyűjtésére stb. Ez a fajta „praktika” a tanév végén a tanulók vakációját rövidíti meg, ősszel pedig a tanévet. Minden tanév elején, a szeptember 15-i tanévnyitó utáni másnaptól a diáksereg legalább két hétre átvedlett mezőgazdasági munkássá (a tanárok felügyelete alatt). Esetenként és helyenként olyan is előfordult, hogy a mezőgazdasági betakarításon való részvétel már iskolakezdés előtt 7-10 nappal elkezdődött.
Ez a mezőgazdasági gyakorlat alacsony szakképzettséget igényelt, és hatékonysága is többnyire csekély volt. Úgy nézett ki egy nap a gyakorlaton, hogy a diákok a tanárok felügyelete alatt gyülekeztek az iskolában reggel nyolckor, és faluhelyen innen indultak gyalog a kiszemelt helyszínre. Oda megérkezve, előbb megették a magukkal hozott tízórait (két szelet kenyér valamivel megkenve), majd úgy délig munka, és utána indulás haza, s másnap ugyanez. A városi iskolásokat buszokkal szállították olykor akár elég messzire. Itt is, ahogy megérkeztek, tízóraizás, két-három óra munka, majd vissza a buszokhoz, és utazás haza. (Gyakran többe került a szállítás, mint az elvégzett munka értéke. De nem ez volt a lényeg. Munkára nevelték az iskolásokat.)
Kezdetben a végzős osztályok (a VIII. és a XII.) fel voltak mentve a mezőgazdasági munka alól, de az 1989 előtti utolsó években, már egyáltalán nem, sőt az I–IV. osztályokat is kötelezték erre. (Mi volt ez, ha nem gyerekmunka?) S a szokásos 2 hét egyre több lett. Volt olyan év amikor több, mint 6 hetet jártak betakarításra, heti 7 nap. (Még vasárnap is!) De az is előfordult, hogy a termés még nem volt begyűjtve, s novemberben, sőt decemberben is egy-egy vasárnap a havas kukoricát szedték a tanulók. (Általában az első évharmad 14 hetes volt, s amikor 6 hét volt a praktika, akkor a maradék 8 hét alatt kellett a tananyagot megtanulni a téli vakcióig.) Az 1970-es évektől kezdve rendszeresek a vakációkban szervezett munkatáborok/építőtáborok. (Ezek a kommunizmus kezdetén is divatban voltak.) Ilyen munkatáborokat szerveztek ősszel is középiskolásoknak és egyetemistáknak. Ez azt jelentette, hogy valamelyik állami gazdaságba (vagy kollektívbe) kiszállítottak néhány száz diákot tanári kísérettel. Ott elszállásolták őket – nem ritkán barakkokban, emeletes ágyakban, tömegszálláson. Volt ahol még az ivóvizet is szekérre tett hordókban vitték ki, nemhogy vezetékes víz legyen.
Helyben főztek, és a diákoknak kivitték az ebédet a mezőre, reggelit-vacsorát rögtönzött kantinokban kaptak. Ezért a „szállásért” és kosztért fizetni kellett, pontosabban levonták a munkabérből, amelyet a diákok kaptak. (Egy napi szállásért-élelemért kellett szedni emlékezetem szerint 250-300 kg almát, fele ennyi szilvát stb. Ha valaki nem szedte meg a napi minimális adagot („normát”), akkor a munkatábor végén meg kellett fizetniee a költségeit. (Fejenként vagy csoportonként tartották nyilván az elvégzett munka mennyiségét, és ha valaki jól dolgozott, akkor akár néhány száz lejt is kereshetett 2-3 hét alatt.)
A betakarítási munkálatok közül a gyümölcsszedés volt a legjobb, kész vitaminkúra. Legkevésbé kívánatos a cukorrépa, krumpli és kukorica betakarítása volt. Olykor tüzet raktunk, ha fáztunk, ahol lehetett melegedni vagy krumplit sütni. A tanárok iskolán kívül rugalmasabban értelmezték az iskolai rendszabályokat, vagy a diákok többet engedtek meg maguknak: olykor italt vittek magukkal, máskor a kukricás füstölt a tilosban cigizőktől. Voltak tanárok, akik nagyon szigorúan vették a dolgokat, akár az iskolában. Mások segítettek a lemaradt diákoknak, beszélgettek, és ilyenkor az emberi oldalukat is mutatták.
A Ceușescu-korszak utolsó éveiben a hadsereget egyre jobban bevonták már nem csak a nagy építkezésekbe, hanem a mezőgazdasági munkákba is: a termés betakarításában dolgoztatták ingyenes munkaerőként. (László László)