Romániai magyar rockzene 1989 előtt

A romániai magyar könnyűzenei élet, illetve az ezen belül is különböző műfajokat kipróbáló rockzenekarok változatos, viszont a lehetőségekhez képest igencsak gazdag felhozatalról tanúskodnak. A „jegyzett” (vagyis saját lemezzel rendelkező vagy médiában szereplő) profi együttesek mellett számos félamatőr garázszenekar működött Románia-szerte, melyek szereplési lehetőségek híján legfeljebb házibulik vagy kisebb közösségi események hangulatát biztosították és amelyek összegző áttekintésével még adós marad a történettudomány és zenetörténet. Az elsősorban Nyugaton meghonosodó beatkorszak különböző hullámai megfelelő késéssel megjelentek Kelet-Európában, így Romániában is. Bár a rendszer szemében a rockzene sosem volt támogatott műfaj, viszont annak „szelepkiengedő” funkcióját nem lehetett tagadni, így korlátoltan vagy „megfelelő kordában” tartva, főleg az 1960-as évekkel kezdődően megjelentek a különböző műfajokat játszó rockzenekarok. Ezek repertoárja elsősorban a rádióadások és csempészlemezek útján lemásolt népszerű nyugati és magyarországi együttesek dalait foglalta magában. A határ menti, így bánsági és partiumi lakosok számára valamivel hozzáférhetőbb volt a szomszédos országok zenei kínálata, viszont informális hálózatokon keresztül az ország többi pontjára is eljutott a rockzene és annak hatása.

Ami a megjelenhetőséget illeti, egyetlen állami lemezkiadó vállalat létezett, az Electrecord, amely lemezeinek préselési minősége nem volt túl jó a szovjetunióbeli Melodijától beszerzett alapanyag miatt. (Ezzel szemben a magyarországi hanglemezgyár 1976-tól Dorogon működő amerikai gyártósorral és BASF-alapanyaggal dolgozott). Ennek ellenére az Electrecordnak le kellett fednie a létező műfajokat: a komolyzenei produkciótól a tánczenéig, operettig, népzenéig stb. terjedő felhozatalt, így érezhető, hogy a pártállami szempontból nem túl népszerű rockzene marginalizált helyzetben volt. Ezt tetőzte, hogy bár az Electrecord kvótájába bele kellett férniük a magyar nyelvű kiadványoknak is, azonban nem volt magyar zenei szerkesztő, ezért felértékelődtek azon intézmények, amelyek gyakorlatilag „kész anyagokat” tudtak lemezmegjelenéshez felajánlani. Ilyen volt a romániai televízió magyar adásának zenei szerkesztősége (Boros Zoltán, Feczkó Zoltán és Simonffy Katalin), vagy a kolozsvári (Porzsolt Viktor) és marosvásárhelyi rádió (Borbély Zoltán) zenei szerkesztői. Ezen intézmények rendelkeztek a hangrögzítéshez megfelelő stúdióval, melyeket kihasználva, felvételt készíthettek profi vagy amatőr rockegyüttesek, ezzel adásba kerülhettek, vagy ritkább esetben lemezt is kiadhattak.

A Román Televízió magyar adásának a rockzenét közvetítő szerepe mellett a szervezésben is komoly része volt: koncerteket szerveztek, versenyeket, zenei toplistát működtettek a tévében és a bukaresti rádióban, amelyeket a megyei lapokban is közöltek, és szavazni lehetett a dalokra, valamint fesztiválszerű rendezvények szervezésébe is társultak, mint a négy kiadást megérő Siculus fesztivál, a rétyi Tavirózsa fesztivál, a csíkszeredai A fiatal zene fesztiválja vagy a Temesvári Ifjúsági Zenei Hétvége. Emellett a több helyszínű és műfajú Zenés Karaván is népszerű eseménynek számított, melynek válogatásából szintén sikerült nagylemezt megjelentetni.

Ami a saját szerzeményeket illeti, bizonyos fesztiválok (pl. a Siculus) kimondottan saját produkciók bemutatását szorgalmazták, így a feldolgozások mellett számos zenekar önálló számokat írt. Ezek műfajilag változatosak, számos inspirációból merítve: a magyarországi hatások, a romániai együttesek, a népzene, világzene, jazz, country stb. mind ösztönzőleg hatott a sajátos stílus meghonosításában. Ami a szövegeket illeti, a rockzenekarok gazdagon merítettek a klasszikus és kortárs költészetből, a cenzúra lehetőségeihez szabottan. Bár a rockzene elsősorban lázadó jellegéről ismeretes, szövegileg néhány együttes igyekezett pimasz módon görbe tükröt állítani a rendszernek: Márkus János szatirikus-humoros folkszövegei, a Garabonciás együttes, amely kifigurázza a karrieristákat (a Karrier című szám) vagy a Metropol együttes később Secu-songként ismertté váló Árnyékok ágya produkciója. A szövegek és „hangos” zene mellett a lázadás önkifejezéséhez tartozott a rockzenekarok és rajongóik esetében a küllem: farmer vagy szegecselt bőrszerkó, hosszú haj, szakáll ugyanúgy kötelező voltak. Tévéfelvételkor többnyire „rendezett külsővel” volt engedélyezve a megjelenés, továbbá a moderált mozdulatok teljesen kontrasztban álltak a koncertek relatíve szabadságával.  

A romániai magyar rockszcéna a kommunizmus éveiben szinte teljes mértékben el volt szakítva a magyarországi pályatársaktól, illetve ez fordítva is érvényes volt: ritkaságszámba ment, ha egy magyarországi rockegyüttes felléphetett Romániában (ilyen volt például az Omega együttes turnéja, amely 1980-ban Brassót, Temesvárt, Aradot és Bukarestet érintette), de a nevesebb romániai együttesek is csupán kivételes alkalmakkor turnézhattak valamely baráti szocialista államban, vagy esetleg a Szovjetunióban. Ugyanakkor a romániai rockzenei életben egyáltalán nem példa nélküli a nemzetiségi együttműködés. Számos olyan együttes létezett, melyben magyar–román tagok együtt zenéltek (Phoenix, Compact, Dentes stb.) (Fodor János)