Securitate (Szekuritáté)

A romániai államszocialista rendszer politikai rendőrségét 1948. augusztus 30-án hozták létre, az 1989-es rendszerváltásig legalább 5 alkalommal szervezték át. Az 1973-as átszervezést követően, amikor ismét a belügyminisztérium alá szerveződött, hivatalosan Állambiztonsági Igazgatóságoknak (Direcţiile de Securitate – DS) nevezték, azonban a köznyelven Securitatéként vagy „szeku”-ként utalnak rá.

A román állambiztonság sokkal szélesebb feladatkört látott el, mint a legtöbb kelet-európai országban található megfelelője: legfőbb feladata a kommunista állam totális hatalmát veszélyeztető személyek, valamint a megbélyegzett társadalmi/politikai/vallási csoportok üldözése volt, ugyanakkor túlnőve a „klasszikus” politikai rendőrség szerepén, különböző gazdasági tevékenységeket is folytatott, mint például a német ajkú, illetve zsidó származású román állampolgárok valutáért történő kiárusítása az NDK-nak, illetőleg Izraelnek.

A Securitate nagy létszámú apparátust működtetett: 1989. december 21-én a Securitate állománya 15 312 főt számlált, ebből 10 114 operatív főtiszt, 3179 altiszt és 1228 civil volt (ehhez hozzá kell adni a 23 ezer főt meghaladó fegyveres alakulatokat, az 1949-ben második hadseregként létrehozott Trupele de Securitatét). Emellett az együttműködés kérdéskörébe tartozott, hogy az intézmény szintén magas létszámú ügynökhálózatot tartott fenn: míg 1948-ban 42 ezer besúgót tartottak nyilván, addig 1989-ben közel 500 ezer ügynökakta létezett, ebből kb. 130 ezer „aktív” kapcsolatokra vonatkozott, melybe a munkadossziéval ellátott ügynököket, a rezidenseket, valamint a társadalmi megbízottakat és az alkalmi kapcsolatokat is bele kell érteni.

Ez az apparátus gyakorlatilag a társadalom legmélyebb szöveteibe is beférkőzött, és ennek a lakosok is többnyire tudatában voltak: munkahelyüket, baráti körüket, nem ritka esetben családjaikat is megfigyelték, behálózták. Speciális célpontok a vallási felekezetek vagy azok vezetői voltak (pl. Márton Áron püspök, akinek megfigyelési dossziéi közel nyolcvanezer oldalt tesznek ki), ugyanígy hasonlóan kiemelt hangsúlyt kapott a református egyházban tevékenykedő és a hatalommal együttműködő egyházvezetéssel szemben álló papok megfigyelése is (pl. Tőkés László és családjának ügye). A felekezetek mellett a pártállam által folytatott asszimilációs és kirekesztő politika ellen tiltakozó romániai magyarokat is folyamatosan zaklatták (mellettük a nem bevett vallási csoportosulásokat, rockereket, de az ipari szférát, katonaságot, egyszóval minden területet ellenőriztek), számos értelmiségit és egyszerű állampolgárt semmisítettek meg (fizikailag vagy erkölcsileg), lehetetlenítettek el, vagy kényszerítettek az ország elhagyására. Ezzel a szervezet és a vele kollaborálók maradandó károkat okoztak a romániai magyar társadalomban, melynek feldolgozására, kibeszélésére voltak kísérletek, azonban a történet korántsem zárult le. (Fodor János)