Tömbház (blokk)
A „blokk” kifejezés a román „bloc” szó magyarosított, átvett változata. Jövevényszó, amely a kommunista rendszerrel együtt érkezett. Így nevezik a romániai magyarok a tömbházat.
A szocialista rendszer időszakában Romániában, így Erdély-szerte is megjelentek a tömbházakból álló lakónegyedek, a „blokkok”. Az első blokkokat a 60-as években kezdik el építeni, kommunista elképzelések szerint. Ennek természetesen az volt az előzménye, hogy a helyet elő kellett készíteni. Így sok esetben családi, kertes házak lebontására került sor. Cserébe az ott lakók lakást kaptak az újonnan felépült tömbházak egyikében. Az ekkor épült tömbházakban gyakran egyforma vagy nagyon hasonlóan megtervezett lakások készültek. Nagyobb városokban előszeretettel építettek tízemeletes blokkokat is, valószínűleg a helyszűke miatt kisebb településeken többnyire 4 emeletesek voltak ezek a tömbházak. A lakások mérete és a szobák száma különbözik. Legritkábban 4 szobás, illetve garzonlakások épültek, leggyakoribb és legkeresettebb a 2 vagy 3 szobás lakás volt. Ezek a lakások zárt lépcsőházból nyíltak, a korábbi, nyílt teraszos, belső udvaros bérházaktól eltérően. A lakáshoz konyha, fürdőszoba, kamra, esetenként terasz is tartozott. Vezetékes víz, sok helyen a fürdőszoba mellett még egy mosdó, illetve kisebb tárolóhelyiség is volt ezekben a lakásokban. Modern lakásnak számítottak ezek a blokkok, melyek kivétel nélkül állami tulajdonban voltak, a lakók bért fizettek a lakhatásért. A lakásokban faparketta, a konyhában, fürdőszobában betonpadló volt. Központi fűtés is volt a tömbházakban. Eleinte nagyon nehezen lehetett lakáshoz jutni, a későbbi időszakban, amikor már egyre több blokkot építettek, ez a folyamat is egyszerűbbé vált. Falvakban ritkán építettek blokkokat, ha mégis, az inkább 4-5 lakás volt egy tömbben, ez adott otthont esetenként az ott dolgozó orvosnak, tanítónak, rendőrnek. Ez inkább a nagy létszámú falvakra volt jellemző. Nyilván ezalól is vannak kivételek, hiszen a több ezer lakosú falvakban ugyanúgy építettek blokkokat, mint a kisvárosokban.
A blokkok környezetét is elrendezték, hiszen sok esetben egy egész új lakónegyedet akakítottak ki ilyen módon, többnyire azokban a városokban, ahová az iparosítás során nagyszámú lakosságot telepítettek a környékről vagy akár távolabbi vidékekről, az ország más régióiból. A tömbházak tervezésekor ezt is figyelembe vették, így a legtöbb blokk földszinti részén üzlethelyiségeket alakítottak ki, hogy a lakók minél közelebb intézhessék vásárlásaikat. Így volt élelmiszer-, zöldség-gyümölcs, ruha-, és egyéb üzlet, cukrászda vagy fodrászat is. A tömbházak között járdákat, sétányokat, parkokat és játszótereket is létrehoztak.
A nyolcvanas évekre azonban a modern lakónegyedek felépítése mellett az ott lakóknak szembe kellett nézniük a rendszer hátrányaival és nehézségeivel. A fűtés többnyire kimaradt, vagy nagyon rövid ideig fűtöttek, ezért a lakásokban megjelentek a különféle alternatív megoldások, mint a csempekályhák, villanyradiátorok és egyéb eszközök, amelyekkel fűteni lehetett. Meleg víz egyes helységekben csupán hetente néhány alkalommmal volt, nem állandó jelleggel, egyes régiókban még a hideg víz is csak „program szerint” volt, vagyis napi néhány órát. Az áramszolgáltatás, illetve a takarékossági program ugyancsak érintette az itt élőket, és a modern, nagy ablakos kirakatok mögött többnyire üresek voltak az élelmiszerüzletek. (Zatoschil Ballai Zsuzsa.)