Tömegszervezetek
A szocialista államokban a lakosság egészét igyekeztek ellenőrzés alatt tartani és szükség esetén mozgósítani. Ezt a célt szolgálták a tömegszervezetek, melyek száma nagy volt: szakszervezetek, nőszervezetek, ifjúsági szervezetek, nyugdíjas szervezetek sokasága. Hangoztatni azt hangoztatták, hogy a demokrácia erősítése érdekében, hozzák létre a tömegszervezeteket, de valójában a Lenin által megfogalmazott elv működött: a tömegszervezetek úgy működtek, mint valami áttételi szíj. A párt az a motor, mely a társadalomban az akaratát e szervezeteken keresztül érvényesíti, mely szervezetek szigorú párt- és állami (ha kell titkosrendőrségi) ellenőrzés alatt voltak. S nem „kanászosodhattak el”, a vezetőiket elvileg választották, de politikai ellenőrzés mellett.
A szakszervezet eredetileg egy ágazatban vagy egy cégnél dolgozók szakmai-érdekvédelmi szervezete lett volna, de a kommunizmus ezeket megrontotta, és feladatokat kellett számukra kitalálni, nehogy eszükbe jusson jogokat és jobb munkakörülményeket követelni. Már egy moszkvai eredetű utasítás kimondta: „A szakszervezeteket más feladatokkal kell elfoglalni, úgymint a vállalati üdültetések szervezése, a nyugdíj- és kölcsönkérelmek elbírása, kulturális és szórakoztató programok, kirándulások szervezése, a hiánycikkek elosztásának megszervezése, a politikai vezetés határozatainak és nézeteinek az igazolása”. (A KGB 45. pontja, Kapu, 1990, 2. sz.)
A kommunista nőszövetség, kezdeti nevén Romániai Demokratikus Nők Szövetsége (román betűszóval UFDR*), azt a célt szolgálta, hogy a feminizmusban rejlő mozgósítóerőt levezesse, és kihangsúlyozza, hogy a nők korábbi hátrányos helyzetét felszámolta az új rendszer. Valójában kirakatszervezet volt, amely névleg a női egyenjogúságot jelképezte, de ennek ellenére tényleges vezetői pozícióba kevés nő került a kommunizmus éveiben. Viszont jól jött a szervezet, amikor a Vezért kellett ünnepelni, vagy valamilyen népszerűtlen intézkedést kellett megmagyarázni.
A KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) – 1965 előtt IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) – valójában a kommunista párt fiókája és előszobája volt. 14 éven felüli fiatalokat vettek ide fel: nyolcadik osztályban csak az éltanulókat, két-három év múltán már majdnem minden középiskolást, aminek köszönhetően a KISZ igazi tömegszervezetté vált, melynek taglétszáma 1988-ban meghaladta a 4 milliót. A szervezet vezetési struktúrája a pártot utánozta: alapszervezet (iskolában, intézményben), helyi szervezet (a településen), megyei szervezet és végül az országos, mely élén Központi Bizottság és főtitkár állott. Bevett szokás volt, hogy az ifjúságügyi miniszter ugyanakkor a KISZ KB főtitkára is volt. (Két név azok közül, akik ezt a tisztséget Ceauseșcu alatt betöltötték: Ion Iliescu és Nicu Ceaușescu.) S hogy a kommunista diktatúra mennyire „családi vállakozás” volt az utolsó évtizedben, az is mutatja, hogy az idősebb N. C. volt az államfő és pártfőtitkár, felesége E. C. helyettes miniszterelnök, fiuk, ifj. N. C. ifjúságügyi miniszter és a KISZ KB főtikára, a meny, Poliana Cristescu a Pionírszervezet vezetője.
A KISZ-nek az is feladata volt, hogy lekösse a fiatalok energiáit, szabadidejüket ellenőrzés alatt tartsa: önkéntes munka, kirándulás, építőtábor stb., s a fiatalok mozgósíthatóak legyenek ünnepi felvonulásra a Nagy Vezető ünneplésére.
A Diákszövetség, Romániai Kommunista Diákok (Egyetemisták) Szövetsége, a KISZ-ből vált ki 1956-ban, és hasonló feladatokat látott el az egyetemistákat illetően, mint a KISZ a tanulók esetében. (Az első elnöke Ion Iliescu, s egy időben ifjabb N. C. is volt a vezetője.)
*A romániai magyar köznyelvbe bekerült az a negatív kifejezés (kölcsönszó), hogy „ufédérézni”, „ufédérézik”. Ez a kommunista nőszövetség nevéből származik (UFDR), és onnan ered, hogy azok a nők, akik aktív tevékenységet folytattak a kommunizmus terjesztésében, azok gyakran jártak nőszövetségi meg pártgyűlésekre, amit a helyi közösség többnyire nem nézett jó szemmel. (Az „ufédéréző” a kommunista karrierista nő típusa.) (László László)