Kelemen Hunor a 10 perc Bukarestben: jövő év tavaszáig be kell fagyasztani az energiaárakat

Kelemen Hunor a 10 perc Bukarestben: jövő év tavaszáig be kell fagyasztani az energiaárakat

Koalíciós válság ide vagy oda, a legfontosabb, hogy a polgárok mindennapjaira figyeljünk, és a téli időszakot előkészítsük. Az RMDSZ azt fogja képviselni a kormányban, hogy jövő év tavaszáig be kell fagyasztani az energiaárak növekedését, a rászorulóknak az energiaár kifizetéséhez pedig támogatást kell nyújtani – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a 10 perc Bukarest 24. adásában.

Az első lépés kedden meg is történt a parlamentben, a képviselőház plénuma ugyanis döntéshozó fórumként elfogadta, hogy az energetikai szempontból veszélyeztetett fogyasztók már idén ősszel villany- és gázszámla, valamint hőenergia-támogatásban részesülhetnek.

Kelemen Hunor hozzátette: a megoldást a következő egy hónapban, a tél beállta előtt kell megtalálni azért, hogy ezeket a brutálisan, szinte megmagyarázhatatlanul gyors árnövekedéseket valamilyen mértékben kompenzálni lehessen.

A kormányzati tájékoztatóban a múlt pénteken elfogadott Anghel Saligny fejlesztési programról és a kedden elfogadott költségvetés-kiegészítésről is beszélt a miniszterelnök-helyettes.

Az Anghel Saligny program 50 milliárd lejes keretet állapít meg a következő 6 évre az önkormányzatok számára. „Nekünk szívügyünk az, hogy fölzárkóztassuk azokat a közösségeket, azokat az önkormányzatokat, amelyek nem jutottak hozzá az elmúlt években sem az európai uniós forrásokhoz, sem a hazai költségvetésből nem tudtak fejleszteni. Azokat a közösségeket, amelyek az ivóvízhálózatot, a csatornahálózatot nem tudták megépíteni, felújítani, nem tudták megjavítani az útjaikat. Mi úgy tekintünk ezekre a közösségekre, mint olyan beruházást igénylő, beruházásra váró közösségek, amelyeket segíteni kell, hogy fölzárkózhassanak” – tette hozzá Kelemen Hunor.

A miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy az RMDSZ tisztában volt azzal, hogy a Szövetség és az USR PLUS között vannak világnézetbeli különbségek, hogy az USR PLUS számára kevésbé fontos a vidék fejlesztése, ám azt nem gondolta, hogy egy ilyen vidékfejlesztési program a kormánykoalíció szakadásához, bizalmatlansági indítvány benyújtásához vezet. „Olyan nem igazán fordult még elő Romániában, hogy egy magát progresszívnek, liberálisnak nevező párt összefogjon egy neolegionárius, szélsőjobboldali, idegengyűlölő, magyargyűlölő párttal. Az USR PLUS ezzel az együttműködéssel óriási károkat okoz az egész társadalomnak. Még mindig van innen visszaút, bízom benne, hogy a következő hetek jobb belátásra fogják bírni a kollegákat” – adott hangot reményének.

A költségvetés-kiegészítésről Kelemen Hunor elmondta, ez szinte minden minisztériumot érintett: jelentős kiegészítésben részesült a fejlesztési minisztérium, az egészségügyi minisztérium, utóbbi nemcsak a járvány kezelésére, hanem az egészségügyi rendszer továbbfejlesztésére, bővítésére is. Jelentős költségvetés-kiegészítés érkezett a szállításügyi minisztériumhoz – hiszen a közúti és vasúti infrastruktúra további beruházásokat igényel – és az önkormányzatokhoz is. „Legtöbb két héten belül az árvízkárosultak helyzetének orvoslására is kormányhatározat fog születni, rövidesen azok a települések és megyék, ahol az árvíz károkat okozott ebben az esztendőben, támogatást fognak kapni” – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

kapcsolódó

Hírlevél