Újabb három székelyföldi beruházás kap támogatást
Kedden három székelyföldi beruházás támogatásáról írtak alá szerződést: újabb 17 millió lej jut az idei 172 millió lejnyi támogatás mellé a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak, 4 millió lejből újul meg a Csíkszépvízhez tartozó Csíkborzsován a művelődési ház, 7,5 millió lejből Kovászna városában sportbázis épül. A beruházásokhoz a szükséges forrásokat a Cseke Attila által vezetett Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium biztosítja.
Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. december 23-án alakult meg Románia kormánya, amelyet egy ideiglenes kormány, november végétől meg egy nagykoalíciós kormány váltott. Sok minden változott egy év alatt, ám ha a bukaresti politika nem is lett kiszámíthatóbb, mint ahogyan Kelemen Hunor azt remélt, a romániai magyar közösség bátrabban tud tervezni, mint előtte. „Hosszú volt ez az év, mert járvány tombolt, amit egy politikai válság is tetőzött, de ahhoz rövid, hogy mindent elkezdjünk és befejezzünk, amit elterveztünk. Az RMDSZ kormányzati csapata stabil pont volt és maradt a romániai politikában. Változatlanul kitartóak vagyunk, hogy folytassuk a munkát; 2022-re is vannak terveink, sok az elvégzendő munka” – nyomatékosított a miniszterelnök-helyettes.