A Nemzetközi Valutaalappal tárgyaltak az RMDSZ politikusai

A Nemzetközi Valutaalappal tárgyaltak az RMDSZ politikusai

Az RMDSz vezetősége ma, február 1-én találkozott a Nemzetközi Valutaalap romániai képviselőivel. A megbeszélésen az RMDSZ küldöttség tagja volt Borbély László a szövetség politikai alelnöke, környezetvédelmi miniszter, Ritli László egészségügyi miniszter, Cseke Attila szenátor és Erdei István képviselő.
 

A találkozót követően Borbély László elmondta, megbeszélést folytattak a pénzintézet képviselőivel az idei költségvetésről, az egészségügyi reform kérdéseiről valamint a fizetések és nyugdíjak idei emelésének lehetőségeiről is.

A politikai alelnök hangsúlyozta, folytatni kell a befektetések támogatását, ezért az RMDSZ azt javasolja, hogy az idei költségvetésben a befektetések ösztönzésére jelentős összeget  fordítson a kormány.  Borbély hangsúlyozta, főként az első fél évben nagyon fontos ez a támogatás, hiszen a megkezdett munkálatokat folytatni kell, sok munkálat az idén befelyezhető, ez pedig munkahelyeket jelent, és végső soron az államkassza számára is bevételt generál.

Borbély László elmondta, az RMDSZ számára prioritás a fizetések és nyugdíjak kérdése, ezért meggyőződésünk, hogy áprilisban vagy májusban emelni lehet a béreket és nyugdíjakat.

A találkozón részt vett a volt és a jelenlegi egészségügyi miniszter is, és a beszélgetés egyik fő témája az egészségügyi reform volt. Borbély László elmondta, az RMDSZ álláspontja világos a kérdésben, eszerint csak úgy lehet átfogó reformot megvalósítani az egészségügyben, ha a kérdésben érintett összes szereplővel előzőleg konzultálunk. Az RMDSZ szerint bizonyos részkérdésekben,  mint a egészségügynek szánt közpénzek hatékonyabb felhasználása, az egészségügyi alapcsomag kidolgozása vagy az átfogó informatikai rendszer megvalósítása lehet jól megalapozott szakmai döntéseket hozni, de az átfogó reformot a választások után kell megvalósítani.

A politikai alelnök beszámolt arról is, hogy a szövetség elkötelezett az uniós források lehívásának meggyorsítását illetően, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy minél több uniós alapból finanszírozott befektetés megvalósuljon.

A politikai alelnök elmondta, a beszélgetés egyik témája volt a gázárak liberalizásának kérdése is, ezzel kapcsolatban az RMDSZ támogatja azt a javaslatot, miszerint a liberalizálás kijelölt dátumát újra kell tárgyalni, és el kell halasztani figyelembe véve a megváltozott gazdasági körülményeket. Az emberek a jelenlegi fizetések mellett nem fogják tudni kifizeti a magasabb árakat, ezért mindent meg kell tennünk a gázárak liberalizációjának halasztása érdekében, elsősorban a lakossági fogyasztók érdekeit figyelembe véve. – hangsúlyozta Borbély László.  

kapcsolódó

Hírlevél