Borbély László

Borbély László

Cím:

020735 Bukarest, Silvestru utca, 4 szám



1954. március 26-án, Marosvásárhelyen születtem, itt nőttem fel. A Bolyai Farkas Elméleti Gimnáziumban érettségiztem, ezt követően az egyetemi tanulmányaimat a Temesvári Egyetem Ipargazdasági Karán végeztem el 1977-ben.
Az egyetem után Régenben dolgoztam  közgazdászként két évet, majd Marosvásárhelyre kerültem a Megyei Közbeszerzési Vállalathoz.

1984-től a Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat irodájának vezetőjeként tevékenykedtem. A 89-es események után kerültem  a politikába. 1990-ben a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke lettem 1994-ig. 1998-tól a Szövetség egyik ügyvezető alelnöke vagyok. 2000 és 2005 között a Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának elnöke voltam, ezt a tisztséget jelenleg is betöltöm.

1990-ben Maros megyei parlamenti képviselővé választottak. Ezzel kezdődött politikusi pályafutásom. 1996 és 2000 között államtitkár voltam a Középítkezési és Területrendezési Minisztériumban. Itt ismerkedtem meg a központi közigazgatással. 2000-ben újból visszatértem a Képviselőházba, ahol jelenleg is a marosvásárhelyiek képviselőjeként tevékenykedem.

1992 óta vagyok a Bernády Közművelődési Alapítvány elnöke.

2004 és 2007 között a Szállítási, Középítkezési és Turisztikai Minisztérium közmunkaügyi és területrendezéssel megbízott miniszteri tisztségét töltöttem be.

Több országos fejlesztési programot indítottam el, többek között a falusi utak kövezését és aszfaltozását, a falusi vízhálózat kiépítését, valamint az 50 ezer lakos alatti városok központi vízrendszerének modernizálását. Életképes programmá változtattam az addig csak papíron létező hőszigetelési programot. Folytattam a sportterem építési programot, valamint a fiataloknak szánt lakások építését. Új lakásépítési programot hoztam létre a visszaszolgáltatott lakásokat elhagyni kényszerülő családok számára.

A 2007.-es áprilisi kormányátalakítás után fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszterként hatásköröm az uniós forrásokból finanszírozott fejlesztési programok irányításával bővült ki. A minisztérium Regionális Operatív Programja keretén belül az önkormányzatok 2007-2013 között összesen 3,7 milliárd vissza nem térítendő euróra pályázhatnak.

2010-ben vállaltam el a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium vezetését, ez a munka sok új tapasztalatot hozott számomra, és annak lehetőségét, hogy egy éven keresztül az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottságának (CSD19) elnöke lehettem. 2010 novemberében két éves mandátummal megválasztottak az Európai Egészségügyi és Környezetvédelmi Miniszteri Bizottság társelnökévé.

Környezetvédelmi miniszterként büszke vagyok a Roncsautó valamint a Zöld Ház programokra, amelyek hozzájárulnak egy tisztább, élhetőbb környezet kialakításához. Fontosnak tartom a vidéki környezet víz- és csatornázási programjának finanszírozását ugyanakkor a angy volumenű környezetvédelmi beruházásokat Uniós forrásból támogató Környezetvédelmi Operatív Program keretében már 6,4 milliárd euró értékben írtunk alá szerződéseket, ebben a tekintetben elsők vagyunk Románia szinten.

2011-ben doktori fokozatot szereztem közgazdaságtanból a Babes-Bolyai Tudományegyetemen.

Legbüszkébb a családomra vagyok, amely most már szépen gyarapodik: Eszter lányomtól van két fiúunokám, Egon és Náthán. Leventének, aki a nevelt fiam, pedig két kislánya van: Panna és Boróka.


kapcsolódó

Hírlevél