Bognár Levente az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje

Bognár Levente az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad Városi Szervezetének elnöke, Bognár Levente jelenlegi alpolgármester jelentkezett a megadott határidőig az RMDSZ polgármesterjelöltjének, akinek a csütörtöki kora esti küldöttgyűlés egyhangúlag jóváhagyta indulását. Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke a közel 16 ezer aradi magyarral szembeni kötelességnek tartotta, hogy a Szövetség polgármesterjelöltet állítson a június 5-i helyhatósági választásokon.

A küldöttgyűlés meghallgatta és elfogadta az RMDSZ két helyi tanácsosának, Bognár Leventének és Cziszter Kálmánnak a beszámolóját a városi képviselő-testületben végzett elmúlt négyéves munkájáról. A 23 tagú tanácsban a két mandátummal rendelkező RMDSZ-nek sikerült mind a testületben, mind pedig a magyarságnak az összlakossághoz mért arányánál jóval nagyobb támogatást kiharcolnia a magyarok kulturális és oktatási intézményei, egyházai, valamint közösségi és hagyományőrző rendezvényei számára – hangzott el.

A gyűlésen az elektorok rangsorolták az RMDSZ tanácsos-jelöltjeit. Az alapszabályzat értelmében a városi elnök alanyi jogon elfoglalhatja a listavezetői helyet, így az utána következő helyekért folyt a verseny. A három jelentkező közül Szabó Mihály korábbi megyei ügyvezető elnök kapta a legtöbb szavazatot Hadnagy Dénes, a Megyei Küldöttgyűlés elnöke és Farkas Viktória szociális ügyi alelnök előtt. A június 5-i helyhatósági választásokon az RMDSZ teljes listát állít, a betöltetlen helyek felkérés alapján foglalhatók el.

kapcsolódó

Hírlevél