Lapidáriumot avattak Kisperegen

Lapidáriumot avattak Kisperegen

Arad megye első lapidáriumát avatták fel ünnepélyesen október 23-án, vasárnap délután a kisperegi temetőben. A kőtárban az egyeki református telepes ősök sírkövei kaptak helyet, amelyeket a temető már nem használt részében, a bozótban találtak meg. Egyelőre 23 sírkövet sikerült rendbe tenni, és kiállítani a gyülekezet- és templomépítő Szondy család sírboltjához vezető, újonnan kialakított sétány két oldalán. A Tóbiás Tibor György református lelkipásztor ötlete alapján, a helyi gyülekezet példás összefogásával, adományokból és önkéntes munkájával a németperegi önkormányzat, az Arad Megyei Múzeumegyüttes és az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének támogatásával létrehozott lapidáriumnál, a református templomban tartott ünnepi istentisztelet után helyezték el az emlékezés virágait. Az RMDSZ megyei szervezetének részéről Péró Tamás ügyvezető elnök és Király András szenátorjelölt, tanügyi államtitkár koszorúzott.

Király András követendő példának nevezte a kisperegi kezdeményezést: „a kő, a hit megadja számunkra a reményt, az erőt, hogy minden helyzetből van lehetőség az újrakezdéshez, bízzunk egymásban és abban, hogy ha valami ma rosszabbul ment, tegnap nem sikerült, de újult erővel, összefogva ismét megpróbáljuk, akkor a hit átsegít minket a nehézségeken. Az, ami itt történik, példaértékű. A megye első kőtára nem is akármilyen! Ez a hely a kisperegiek és minden Arad megyei magyar számára legyen mementó, hogy azokra, akik előttünk éltek, kötelességünk emlékezni. Ha mi elfelejtjük őket, ha nem neveljük erre a fiataljainkat, akkor ki fog emlékezni arra, hogy mi történt 2000-ben, 2016-ban Kisperegen, Arad megyében, Erdélyben azért, hogy itt megmaradjunk, az anyaországtól elszakadt magyarság fejlődhessen, leküzdje a nehézségeket és bízzon abban, hogy van jövő számára ezen a földön? Az 1956-os forradalom áldozatainak az emléke is azt sugallja, hogy mindig tovább tudunk lépni, és megvan a lehetőség egy jobb, szebb világ építésére. A kő erősítsen meg bennünket abban, hogy együvé tartozunk, bármilyen körülmények között csakis egységesen tudunk eredményeket elérni. Kívánom, hogy a hitünk legyen olyan, mint a kő” – fogalmazott Király András.

Az ünnepi istentiszteleten Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese hirdette az igét, a kőtárnál Tóbiás Tibor Görgy kisperegi, Tóbiás Emőke pécskai és szemlaki, Vékony Zsolt szentleányfalvi, Csizmadia Ferenc nagybodófalvi lelkipásztor és Kalouszek Jároszláv németperegi lévita, valamint Kovács Imre községi polgármester szólt a jelenlévőkhöz, akik egy-egy szál virágot helyeztek el az ősök sírköveinél.

kapcsolódó

Hírlevél