Porcsalmi Bálintot nevesítette ügyvezető elnöknek Kelemen Hunor

Porcsalmi Bálintot nevesítette ügyvezető elnöknek Kelemen Hunor

Rátermett, tapasztalt és bízom benne – nyilatkozta Kelemen Hunor Porcsalmi Bálintról, akit az RMDSZ ügyvezető elnökének nevesített január 19-én, csütörtök délután. Elmondta: az Újratervezés koordinátorától azt várja el, hogy segítse annak teljes körű megvalósítását, hogy tovább erősítse a Szövetség és a romániai magyar közösség kapcsolatát, bátor kiállással képviselje a magyar emberek érdekeit – mindezt egy innovatív, hatékony szervezeti működtetéssel.

17 éve van a Szövetségben, ezalatt az idő alatt a legkülönfélébb feladatköröket látta el, a plakátragasztástól a kormányzati munkáig mindent. Velünk volt nemcsak kampányidőszakban, hanem a szervezeti építkezés vagy éppenséggel a kormányzás esztendeiben is. Bálint ismeri a szervezetet, és a szervezet is ismeri őt” – érvelt a nevesített alkalmasságát illetően Kelemen Hunor, aki rámutatott arra is, hogy minden feladatát a rá jellemző maximalizmussal, nagy szorgalommal és alázattal látja el.

Tapasztalatát tekintve Porcsalmi Bálint nemcsak Erdélyben, a romániai politikai térben tevékenykedett, hanem az elmúlt hat évben jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett tanácsadóként és trénerként is: tucatnyi párttal, politikussal és jelölttel dolgozott Közép-Kelet Európa számos országában, de Afrikában és Ázsiában is. Meggyőződésem, hogy ezt a tapasztalatot, ezt a munkát a szervezetépítésbe, a Szövetség működésébe is átemeli” – tette hozzá.

2000-től ismeri Porcsalmi Bálintot, aki kilenc évig közvetlen munkatársa volt: kabinetfőnöke, tanácsadója, a Szövetség kampányainak vezetője is. „Ismerem őt, ismerem képességeit és megbízom benne. Tudom, hogy ő a legalkalmasabb erre a feladatra!” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. 

Az ügyvezető elnököt a Szövetség elnöke jelöli, majd terjeszti elő a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé. Ennek legközelebbi ülése január 28-án, jövő szombaton lesz.

kapcsolódó

Hírlevél