Végh Sándor: az anyanyelv-használati küszöb csökkentését kezdeményezi az RMDSZ

Végh Sándor: az anyanyelv-használati küszöb csökkentését kezdeményezi az RMDSZ

„Már a kezdetekkor arra törekedtünk, hogy közösségünk összetartó, és ez által erős legyen mind a Szilágyságban, mind egész Erdélyben. Az erős közösség az, amely képes eredményes parlamenti képviseletet felmutatni, ugyanakkor a parlamenti képviselet, karöltve az önkormányzatokkal, az, amely határozottan fel tud lépni a magyarság ügyeiért” – mondta el Végh Sándor szenátorjelölt november 7-én Lecsméren, a Helyi Küldöttek Tanácsának bővített ülésén, amelyet az RMDSZ-tagok, egyházképviselők és civil szervezetekben tevékenykedők számára szerveztek. A találkozón jelen volt Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke is, aki szintén az erős közösség fontosságára hívta fel a figyelmet.

A szenátor a találkozókon kiemelte: „célunk, hogy a magyar a második hivatalos nyelv legyen ott, ahol többségben élünk, mert a szabad nyelvhasználat feltétele közösségünk megmaradásának.”

Szilágyi Róbert István hozzátette: „nagyon fontos, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni. Az anyanyelv-használati küszöb a jelenlegi 20%-ról 10%-ra való csökkentését kezdeményezi az RMDSZ, amely 174 000 erdélyi magyar embert érint.”

Az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének képviselői a hatékony párbeszéd érdekében tovább folytatják a településeken szervezett üléseket, így kedden, november 8-án Haraklány községbe, majd Szilágyerkedre és Kusalyra látogatnak.

kapcsolódó

Hírlevél