Kelemen Hunor: akinél még nem járt a számlálóbiztos, hívja az RMDSZ-t!

Kelemen Hunor: akinél még nem járt a számlálóbiztos, hívja az RMDSZ-t!

Két hét maradt a népszámlálás személyes lekérdezéses szakaszából, július 17-ig, a lakosság egyharmadát azonban nem sikerült eddig összeírni. Ne maradjon ki senki a népszámlálásból: telefonáljon be az RMDSZ helyi irodáiba, ha nem vett részt az online önkitöltésben és még nem jelentkezett a számlálóbiztos – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor.

A jelentős magyar lakosságú megyék helyzete is kedvezőtlen: Kolozsban 36, Szatmárban 34, Marosban 31, Szilágyban és Biharban 29, Kovászna és Hargita megyében pedig a feltételezett lakosság 26 százalékát nem sikerült lekérdezni eddig.

Az első, online önkitöltéses szakaszban mintegy 700 ezer ember vallotta magát magyarnak. „Ez példaértékű közösségi mobilizációt jelentett akkor, és azért sikerülhetett, mert közösségünk tagjai szolidárisak voltak és segítettek egymásnak. Most is az a dolgunk, hogy segítsünk: ne hagyjuk, hogy rokonaink, barátaink és ismerőseink kimaradjanak. Mondjuk el nekik, hogy bátran hívják az RMDSZ-t, ha még nem járt náluk a számlálóbiztos” – nyomatékosított az RMDSZ elnöke. A telefonhívás során a Szövetség munkatársai rögzíteni fogják a nevet, a lakcímet és egy telefonszámot azért, hogy a körzetért felelős számlálóbiztosnak tudják továbbítani azt.

Kelemen Hunor köszönetet mondott a számlálóbiztosok eddigi munkájáért, hiszen a visszajelzések azt mutatják, hogy a nehézségek ellenére is lelkiismeretesen végzik feladatukat. „Legyünk mindannyian megértőek velük, hiszen olyan módszertani és technikai problémák lassítják a munkájukat, amelyekről nem tehetnek. Fogadjuk őket akkor is, ha már részt vettünk az önkitöltéses szakaszban, illetve hívjuk fel őket, amennyiben nem találtak otthon, de hagytak kopogtatócédulát” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

 

Itt lehet jelentkezni, ha még nem járt nálunk a számlálóbiztos:

Megye

Telefonszám

Arad

0728-968-056 vagy 0257-250-627

Bákó

0234-543-886

Beszterce-Naszód

0263-236-105

Bihar

0259-432-884

Brassó

0721-297-631

Fehér

0258-861-258

Hargita

Csíkszék: 0266-315-710 vagy 0758-539-191
Gyergyószék: 0266-364-086
Udvarhelyszék: 0266-213-561

Hunyad

0254-217-524

Kolozs

0740-010-678

Kovászna

Sepsiszentgyörgy: 0267-352-552
Kézdivásárhely: 0721-297-540
Barót: 0742-174-168
Kovászna: 0734-639-897

Krassó-Szörény

0255-214-144

Máramaros

Nagybánya: 0371-346-232
Máramarossziget: 0362-804-155

Maros

Megyei szervezet: 0265-264-442
Marosvásárhely: 0365-434-390
Szászrégen: 0265-511-638

Szatmár

0261-713-566

Szeben

0771-525-506

Szilágy

0260-661-685

Temes

0256-493-338

 

kapcsolódó

Hírlevél